Sikorski elítélte az ellene indított eljárást
Politikai fogoly a fehéroroszországi lengyel újságírónő?
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentette: Andrzej Poczobut (Andrej Pacsobit) fehéroroszországi lengyel újságíró, akinek pere kedden kezdődött meg a lengyel határhoz közeli Grodnóban, a lengyel-fehérorosz kapcsolatok politikai foglya.
2011.06.14 15:27MTIPoczobutot, a Gazeta Wyborcza című lengyel lap fehéroroszországi tudósítóját, az ottani lengyel kisebbség aktivistáját a minszki ügyészség azzal vádolja, hogy cikkeiben és blogjában gyalázta és rágalmazta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, amiért 4 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.
Sikorski a PAP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Lukasenka a lengyel kormánnyal szemben eszközként használja fel Poczobut ügyét.
Hozzátette: a lengyel kormány ezt a magatartást "teljességgel elfogadhatatlannak" tartja. Lengyelország nem hagyja zsarolni magát, és védelmezni fogja mindazokat, akik lelkiismeretükre hallgatva lettek a rendszer áldozatai.
Poczobut pere - lengyel sajtójelentések szerint - zárt ajtók mögött kezdődött meg. Az épület előtt mintegy félszázan gyűltek össze, a vádlott ismerősei, honfitársai és a hatóságok által el nem ismert Fehéroroszországi Lengyelek Szövetségének (ZPB) aktivistái.
A tárgyalásra nem engedték be sem a lengyel konzult, sem a vádlott feleségét. A ZPB elnökét, Andzelika Orechowót és férjét pedig házuk előtt őrizetbe vették.
Poczobutot a tavaly decemberi fehérorosz elnökválasztás után rendezett ellenzéki tüntetésen való részvétele miatt 15 nap elzárásra ítélték. Április elején ismét letartóztatták, azóta vizsgálati fogságban volt.
Kapcsolódó írások:
- Kína megsegíti Fehéroroszországot
- Hárommilliárd dolláros hitel Fehéroroszországnak
- Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek két fehérorosz ellenzéki politikust
- Moszkva kész 6 milliárd dolláros hitelt adni Fehéroroszországnak
- Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy volt fehérorosz elnökjelölt feleségét
- Öt év börtönre ítéltek egy fehérorosz ellenzékit
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


