Az iszlamista szervezet tegnap robbantott
A Sabbáb vállalta magára a szomáliai belügyminiszter megölését
A as-Sabbáb nevű iszlamista szervezet vállalta magára szombaton a szomáliai belügyminiszter előző napi megölését.
2011.06.11 10:01MTIAz afrikai ország egy részét ellenőrző, s az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez is kapcsolódó szélsőséges csoport közleményéről egy iszlamista honlap számolt be szombaton. A szöveg szerint a miniszterrel egy, az ágya alá rejtett pokolgép végzett.
Az első jelentések viszont még arról szóltak, hogy öngyilkos merénylet történt, s hogy a merénylő a miniszter unokahúga volt, aki a testére erősített robbanószerkezetet hozta működésbe.
Annyi bizonyos, hogy Abdishakur Sheikh Hassan otthonában következett be a detonáció. A miniszter több testrészén súlyosan megsebesült, kórházba szállítása után halt meg. A merénylet idején vendégei voltak, akik közül néhányan megsebesültek.
A miniszter sofőrje a Reuters brit hírügynökséggel korábban közölte, hogy egy lefátyolozott nőt látott besurranni a házba, majd ezt követően nagy erejű robbanás dörejét hallotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06