Kevesebb a fertőzött Németországban
Pünkösdi zöld jelzés a zöldségeknek: mégis a csírák bűne a járvány?
A pünkösdi ünnepek előtt némelyest fellégezhet Németország: a hatóságok péntek délelőtt hivatalosan megerősítették, hogy csökkent a hasmenésjárvány terjedése.
2011.06.10 14:30MTIEnnek nyomán úgy döntöttek, hogy ismét zöld jelzést adnak az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztásához.
A fertőzés terjedéséért az említett nyers zöldségek mellett felelősnek tartott növényi csírák fogyasztását azonban továbbra sem ajánlják. A hatóságok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az alsó-szászországi Uelzen körzetében lévő biokertészetben termesztett csíra több fertőzéses megbetegedést okozott.
Pénteken megerősítették azt is, hogy a járvány már 30 halálos áldozatot követelt. A betegek közül változatlanul több mint 700-an vannak életveszélyben, esetükben fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet és veseelégtelenséget jelent. A veszélyes és rendkívül agresszív baktérium több beteg esetében súlyos idegrendszeri károsodást is okozott.
Reinhard Burger, a Robert Koch országos járványügyi intézet vezetője pénteken jelentette be, hogy az uborka, a paradicsom és a saláta fogyasztásának közvetett "zárlatát" feloldották. Ez azonban nem vonatkozik a növényi csírákra.
Az intézet vezetője utalt arra: a bienenbütteli üzemben termesztett csíra értékesítési útját követve, illetve a fertőzött személyeket kikérdezve arra a megalapozott következtetésre jutottak, hogy a járvány terjedéséért nagy valószínűség szerint növényi csírák felelősek. Az illetékesek több mint 100 fertőzött beteggel konzultáltak, és közülük mintegy húsz a megelőző napokban csírát fogyasztott.
Az intézetvezető azt azonban elismerte, hogy mindezt laboratóriumi vizsgálattal - közvetlenül - nem sikerült bizonyítani.
Burger egyúttal hangsúlyozta, hogy minden tekintetben továbbra is nagyfokú elővigyázatosságra, illetve a higiéniai szabályok fokozott betartására van szükség. "A járvány még nem ért véget" - fogalmazott a Robert Koch intézet vezetője.
A németországi gazdák szövetsége üdvözölte, hogy az uborka, a paradicsom és a saláta immár nem szerepel a fogyasztásra nem ajánlott élelmiszerek listáján. Az első gyorsfelmérés szerint azonban az emberek többsége azon a véleményen van: néhány napot inkább még vár, mielőtt újból minden aggodalom nélkül hódol korábbi étkezési szokásainak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


