Időzített bomba lehet a tömegközlekedés
Az al-Kaida továbbra is a legveszélyesebb
Az Interpol főtitkára közölte: Oszama bin Laden megölése ellenére továbbra is az al-Kaida terrorszervezet, illetve a hozzá kötődő csoportok jelentik a legnagyobb biztonsági veszélyt a világon.
2011.06.07 08:40MTIRonald Noble egy szingapúri légi közlekedési tanácskozás alkalmával arról beszélt hírszerzési információkra hivatkozva, hogy a tömegközlekedési eszközök vannak kitéve a legnagyobb veszélynek, és a légi járatok továbbra is a terroristák kiemelt célpontjai.
A legaggasztóbb az, hogy a terroristák ellopott vagy elveszített útlevéllel észrevétlenül jutnak el olyan helyszínekre, amelyek biztonsága különösen fontos. Sok országban ugyanis nem vetik össze az útlevelek adatait az eltűnt dokumentumok adatbázisával. Minden második érkező utast nem világítanak át, vagyis világszerte évente félmilliárd ember nem esik át a szükséges vizsgálatokon - mondta a nemzetközi rendőrségi szervezet vezetője.
Noble felhívta a figyelmet arra, hogy a biztonsági szolgálatok tavaly 490 millió útlevelet vizsgáltak meg, és közülük 40 ezer az eltűnt vagy ellopott dokumentumok listáján volt. Az Interpol adatbázisában 16 millió eltűnt útlevélről és 122 millió eltűnt személyi igazolványról vannak adatok.
Noble szerint minden országnak olyan személyekre kell összpontosítania a figyelmét, akikről a legkevesebb információja van. Ezek az emberek általában nem állampolgárai az adott országnak. Tehát amikor egy országba be akar lépni egy olyan ember, aki annak nem állampolgára, akkor az adott országnak a lehető legtöbb információt be kell szereznie róla ahhoz, hogy megalapozottan tudjon dönteni a vízum neki való kiadásáról.
Ezeket az információkat a személyi okmányok ellenőrzése révén, valamint a titkosszolgálatoktól, a rendőrségtől és az Interpoltól tudják beszerezni - mondta a nemzetközi szervezet vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06