Több mint 4 milliárd dollárt áldoznak
Óriási biznisz: fegyvereket vásárol India az Egyesült Államoktól
Jóváhagyta az indiai kabinet azt a javaslatot, amely több mint 4 milliárd dollár értékben 10 darab amerikai, C-17 típusú katonai szállítórepülőgép vásárlását irányozza elő.
2011.06.06 19:18MTIIlyen nagy értékű védelmi megállapodás korábban még nem volt a két nemzet között - közölte hétfőn egy név nélkül nyilatkozó indiai tisztségviselő.
Az indítvány szerint az ügyletben érintett amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalatnak a 4 milliárd dollár 30 százalékát a védelmi iparba kell befektetnie Indiában.
A C-17 Globemaster III típusú teherszállító repülőgépeket elsősorban tankok és nehéz katonai felszerelések szállítására, illetve humanitárius szükséghelyzetben evakuálásra használják.
A mostani megállapodást azután hagyta jóvá az újdelhi vezetés, hogy elutasított egy másik amerikai fegyvereladási ajánlatot (a Boeing és a Lockheed Martin cégek jelentkezését egy 11 milliárd dolláros, 126 vadászrepülőgép beszerzéséről szóló pályázatra).
A védelem területén Újdelhi és Washington között eddig a 2009-ben megkötött, nyolc darab Boeing P-81-es típusú tengeri felderítőgép megvásárlásáról szóló, 2,1 milliárd dolláros üzlet számított a legnagyobbnak. 2002 óta India az Egyesült Államok egyre szorosabb stratégiai és katonai szövetségesévé lépett elő a hidegháború idejét jellemző, évtizedeken át tartó fagyos viszonyt követően.
A kontinensnyi ország a következő évtizedben mintegy 80 milliárd dollárt szándékozik költeni a védelem korszerűsítésére. A jelenlegi indiai katonai felszerelés 70 százaléka szovjet eredetű.
A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint az utóbbi néhány évben a dél-ázsiai állam vált a világ elsőszámú fegyverimportőrévé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


