Súlyos sérültek
Csendőrségi jármű gázolt gyerekcsoportot Franciaországban
Belerohant egy francia csendőrségi furgon egy 23 fős gyerekcsoportba hétfő délután a Párizstól keletre található Tours egyik külvárosi iskolájának a közelében: a balesetben 12-en megsérültek, öt gyerek állapota súlyos.
2011.05.30 18:23MTIA France Info hírrádió tudósítása szerint a hivatali jármű a múlt heti Deauville-i G8 csúcstalálkozó helyszínéről szállította el a technikai felszereléseket, amikor a Joué-Lés-Tours elnevezésű előváros egyik körforgalmi pontján elsodorta a gyerekcsoportot. A 6 és 11 év körüli gyerekek két felnőtt kíséretében a szomszédos sportpályára igyekeztek.
A prefektúra szerint a fehér furgon egy gázolaj-folton csúszott meg a körforgalomban.
Szintén a prefektúra közlése szerint a 23 kisiskolás közül 12-en megsérültek, ötük állapota súlyos.
A többi 11 gyermek és kísérőik sokkos állapotba kerültek. A helyszínre nagy erőkkel kivonuló mentők a szomszédos sportpályán elsősegélyhelyet állottak fel, ahol a könnyebb sérülteket el tudták látni.
A súlyosabb sérülteket a régió kórházaiba szállították. A prefektúrán válságstábot állítottak fel az ügy kivizsgálása végett, a tours-i egyetemi kórházban pedig külön pszichológiai stáb foglalkozik a gyerekekkel és a szüleikkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


