Nem csak a sebességmérő hibázott
Air France-katasztrófa: egyetlen adat sem volt érvényes
A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) közölte: az Air France 2009 júniusában Rio de Janeiróból Párizsba tartó, végül szerencsétlenül járt gépének egyik pilótája jelezte, hogy erős turbulenciaövezetbe kerülnek, s megállapították, hogy hibásak a repülési, főleg a sebességadatok.
2011.05.27 15:17MTIA BEA szerint az egyik pilóta azt mondta közel két és fél perccel a fekete dobozok felvételeinek megszakadása előtt, hogy "egyetlen adat sem érvényes". A pilóták majdnem egy percig két különböző sebességet láttak a kijelzőn, az egyik a sebesség rohamos csökkenését mutatta.
A kapitány elment lepihenni, s csak azután tért vissza a pilótafülkébe a két másodpilótához, hogy a gép zuhanni kezdett - fűzte hozzá a hivatal. Az egyik pilóta közel nyolc perccel a feketedoboz-felvétel vége előtt figyelmeztette a személyzetet a várható turbulenciára. A zuhanás 3 perc 30 másodpercig tartott, vagyis ennyi idő alatt ért a gép az Atlanti-óceán fenekére.
Május elején találták meg a 447-es járat fekete dobozait, s a BEA most tett közzé honlapján egy jegyzetet arról, milyen körülmények között történt az Airbus gép szerencsétlensége, amelyben 228 ember - köztük négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar - vesztette életét.
Thierry Mariani francia közlekedési államtitkár bejelentette, hogy a baleset összes oka és felelőse június végén lesz ismert. A szakértők annyit már megállapítottak, hogy a sebességmérő műszer hibája nem lehet az egyetlen oka a történteknek.
Kapcsolódó írások:
- A pilóták hibája okozhatta az Air France katasztrófáját
- 2009-es Air France katasztrófa: a kapitány nem volt a pilótafülkében
- Felszínre hozták az Air France-katasztrófa első holttestét
- Megtalálták az Air France 447-es járatának másik fekete dobozát is
- Rejtélyes 447-es: két éve nem tudják, miért zuhant le az Air France-gép
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


