Szót emeltek a gyors uniós csatlakozás ellen
Német diplomaták szerint Szerbiának még bizonyítania kell
A boszniai szerb háborús bűnös, Ratko Mladic letartóztatása kapcsán óva intett Szerbia gyors európai uniós felvételétől két vezető német diplomata.
2011.05.27 15:06MTIHans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke, a Konrad Adenauer Alapítvány vezetője pénteki nyilatkozatában úgy vélte, hogy Mladic őrizetbe vétele nem elegendő. Szerbiának bizonyítania kell azt is, hogy működő jogrendszerrel és szabad piacgazdasággal rendelkező jogállam - szögezte le.
A konzervatív politikus alapjában véve üdvözölte Mladic letartóztatását. Szavai szerint az őrizetbe vétel azt bizonyítja, hogy Szerbia a múlt feldolgozására törekszik.
Mindennek ellenére az Európai Parlament volt elnöke határozottan elutasította Belgrád gyors uniós csatlakozását. "Az Európai Unió nem követheti el ugyanazt a hibát, amit Bulgária és Románia felvételekor elkövetett" - hangoztatta Pöttering.
Hasonlóan foglalt állást Wolfgang Ischinger, a müncheni nemzetközi biztonsági konferencia elnöke, az Európai Unió korábbi koszovói megbízottja is. A balkáni térséget és Szerbiát jól ismerő diplomata úgy vélte, hogy Mladic letartóztatása Belgrád régi tartozása volt. Megítélése szerint Szerbia ezért nem számíthat semmifajta ellenszolgáltatásra.
Ischinger emlékeztetett arra, hogy Mladic több mint 15 éven keresztül bujkálhatott. Ez pedig az egyik legnagyobb akadályát jelentette Szerbia uniós csatlakozási törekvéseinek. További akadályként említette azt is, hogy Szerbia nem hajlandó rendezni a koszovói kérdést.
A német diplomata felhívta a figyelmet arra is, hogy Mladicot sokan nemzeti hősként ünneplik Szerbiában. Ezt a többi között a felvilágosítás hiányával magyarázta. A gondolkodás "áthangolásához" időre van szükség, az emberek gondolkodását nem lehet gombnyomásra megváltoztatni - fogalmazott Ischinger.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


