Európába igyekeznek

Agyvérzést kapott és vesebaja van Mladicnak

Elfogták Ratko Mladicot - jelentette be csütörtökön Belgrádban Boris Tadic szerb elnök.

2011.05.26 18:23MTI

"A Szerb Köztársaság nevében bejelentem Ratko Mladic letartóztatását. A kiadatási eljárás folyamatban van" - közölte rendkívüli sajtótájékoztatón a szerb államfő. Az államfő nyilatkozatát az RTS szerbiai állami rádió- és televízió közvetítette élőben honlapján.

Boris Tadic
azt mondta, hogy Mladicot a reggeli órákban fogták el a szerb titkosszolgálat és a háborús bűncselekmények feltárásával foglalkozó szolgálat emberei.

Az államfő gratulált a szerb nemzetbiztonsági tanács akciócsoportjának, amely - mint mondta - a Cvetkovic-kormány megalakulásától számított három év óta éjt nappallá téve dolgozott a háborús bűnösök felkutatásán.

Tadic szerint Ratko Mladic elfogása ismételt megerősítése annak: Szerbia a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés lezárásán dolgozott, hogy pontot tegyen a történelem e nehéz fejezetére.

"Megmutattuk, hogy Európába igyekszünk, és erősíteni akarjuk hitelünket a nemzetközi közösségben" - mondta Tadic. Hangsúlyozta, Mladic elfogása után Szerbia számára lehetőség nyílik arra, hogy új kapcsolatokat építsen a délkelet-európai térségben.

Az RTS szerint Mladic elfogásának részleteiről a szerb titkosszolgálat fogja tájékoztatni a nyilvánosságot. A belgrádi és a zágrábi média körülbelül egy órával Tadic bejelentése előtt szellőztette meg, hogy a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűntényekkel vádolt parancsnoka Milorad Komadic álnéven élt Szerbiában. Állítólag a Belgrádtól 80 kilométerre északkeletre fekvő, a Nagybecskerek (Zrenjanin) melletti Lázárföld (Lazarevo) faluban tartóztatták le lakossági bejelentés alapján.

Mladic letartóztatásának híre kapcsán a Tanjug szerb hírügynökségen a belpolitikai szerkesztőség ügyeletese azt a tájékoztatást adta, hogy egyelőre nincs jele semmilyen készülő utcai megmozdulásnak Belgrádban.

Nincs hírük arról, hogy bárki tüntetni készülne a boszniai háború fő bűnösének tartott egykori tábornok, a boszniai szerb hadsereg 16 éven át bujkáló egykori parancsnokának elfogása miatt.

A Tanjug ügyeletese hozzátette, hogy internetes felületeken, például a Twitteren sem tapasztaltak tüntetésre buzdító felhívásokat.

Sarkozy: az elfogás előrelépés Szerbia uniós integrációjában

Nagyon bátor döntésnek nevezte csütörtökön Ratko Mladic őrizetbe vételét Nicolas Sarkozy francia elnök, amellyel véleménye szerint Szerbia közelebb került az uniós csatlakozáshoz.

"Nagyon jó hír, nagyon nagy hír. Nagyon bátor döntés a szerb elnök részéről és előrelépést jelent Szerbia integrációja felé, egy közeli napon, az Európai Unióba" - mondta Sarkozy a franciaországi Deauville-ban, a legfejlettebb ipari államokat tömörítő csoport, a G8 csúcstalálkozóját megnyitó sajtótájékoztatóján.

"Szerbia sokat szenvedett, de az, hogy kiadja azt, aki feltételezett háborús bűnös, nagyon jó hír" - tette hozzá.

Ashton: haladéktalanul adják ki Mladicot Hágának

Az Európai Unió azt várja, hogy az elfogott Ratko Mladicot haladéktalanul adják ki Hágának - hangsúlyozta csütörtöki nyilatkozatában az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Catherine Ashton szerint a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűnökkel vádolt parancsnokának az elfogása "fontos lépés Szerbia és a nemzetközi igazságszolgáltatás számára".

A délszláv háborúk során elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljárni hivatott, hágai székhelyű nemzetközi ENSZ-törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY) ügyésze 1995-ben emelt vádat Mladic ellen.

Ratko Mladicot ábrázoló falfirkát néz egy férfi Belgrádban, miután a szerb hatóságok elfogták Mladic tábornokot, volt boszniai szerb katonai főparancsnokot. (fotó: MTI)


Mivel vádolják el Mladicot?

A második világháború óta történt legsúlyosabb európai tömegmészárlással, nyolcezer boszniai muszlim módszeres meggyilkolásának levezénylésével vádolja a csütörtökön elfogott Ratko Mladicsot a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ICTY).

Az ICTY 1995 novemberében nyilvánosságra hozott vádja szerint a boszniai szerb hadsereg parancsnokaként Mladic Radovan Karadziccsal, a boszniai Szerb Köztársaság elnökével együtt közvetlenül felelős a srebrenicai ENSZ-biztonsági zónában 1995 júliusában elkövetett népirtásért, amelynek eredményeképp "a srebrenicai muszlim népesség gyakorlatilag megsemmisült". A biztonsági zóna megtámadására Mladic és Karadzic adott parancsot.

"Miután srebrenicát bevették a szerb csapatok 1995 júliusában, a muszlim népességet lemészárolták. Az ügyészség által bemutatott bizonyítékok elképzelhetetlen kegyetlenségeket tárnak fel: férfiak ezreit végezték ki és temették tömegsírokba, több száz férfit temettek el élve, nőket és férfiakat csonkítottak meg és mészároltak le, gyermekeket öltek meg az anyjuk szeme láttára, egy nagyapát arra kényszerítettek, hogy saját unokája májából egyen. Ezek a jelenetek az emberiség történetének legsötétebb lapjain a valódi poklot írják le" - foglalta össze az ügyet tárgyaló bíró.

A volt parancsnok felelős a mészárlás kiterveléséért, az arra valón felbujtásért és annak elrendeléséért, illetve felelősségre vonható az ő parancsának engedelmeskedők bűntetteiért is. Mladicot a srebrenicai népirtáson kívül Bosznia-Hercegovina területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnökkel is vádolja a hágai ítélőszék.

Öröm és visszafogottság a volt Jugoszláviában

Horvátország és Szlovénia miniszterelnökei illetve Bosznia-Hercegovina (horvát és muszlim) vezetői üdvözölték a boszniai szerb hadsereg háborús bűnökkel vádolt egykori parancsnokának, Ratko Mladicnak az elfogását csütörtökön. Visszafogottabban nyilvánítottak véleményt a boszniai Szerb Köztársaság első emberei.

Jadranka Kosor horvát miniszterelnök hangot adott reményének, hogy nemsokára Goran Hadzic, a horvátországi szerbek háborús bűnökkel vádolt egykori vezetője is kézre kerül. Hadzic, akit a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) háborús és emberiesség-ellenes bűntettekkel vádol, 2004 óta bujkál az igazságszolgáltatás elől. Kosor biztosította Szerbiát, hogy Horvátország a NATO- és EU-országokkal együtt továbbra is támogatja a délszláv ország euroatlanti integrációját. Borut Pahor szlován miniszterelnök jelentős napnak nevezte a csütörtökit, amely szerinte egy lépéssel közelebb viheti a megbékéléshez a térség országait. Mladic elfogását Zeljko Komsic, Bosznia-Hercegovina háromtagú államelnökségének horvát képviselője is üdvözölte, ugyanakkor azzal vádolta Belgrádot, hogy már korábban is tisztában volt azzal, hol rejtőzik a volt tábornok. Bakir Izetbegovic, az államelnökség muszlim tagja elárulta, hogy a boszniai biztonsági szolgálatok együttműködtek a szerb hatóságokkal Mladic letartóztatásában, ugyanakkor pontosabb információt nem közölt. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke hangsúlyozta, hogy Mladic letartóztatásával Szerbia eleget tett a boszniai háborúnak (1992-1995) véget vető daytoni megállapodásból származó nemzetközi kötelezettségeinek.

Dodik igazságos tárgyalást követelt Mladic esetében, valamint azt kérte, hogy állítsák törvény elé a boszniai muszlim hadsereg egyes extábornokait is.

Aleksandar Dzombic, az RS miniszterelnöke rámutatott, hogy minden háborús bűnösnek felelnie kell tetteiért. "Szerbia, a szerb nép és az RS nem lehet senki bűncselekményeinek a túsza. Ha megállapítják, hogy a bűnöket elkövették, a felelősség nem kollektív, hanem egyéni" - magyarázta Dzombic.

Külügyminisztérium: az elfogás jelentős fejlemény

A Külügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint jelentős fejlemény Ratko Mladic elfogása, fontos lépés Szerbia euroatlanti integrációjában, amelyet Magyarország továbbra is támogat.

A külügyi tárca úgy foglalt állást: a háborús bűnökkel vádolt egykori boszniai szerb katonai vezető elfogása és kiadatása a hágai Nemzetközi Törvényszéknek egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Szerbia elkötelezett a törvényszékkel történő teljes együttműködés és a régió népeinek megbékélése mellett.

A boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűncselekményekkel vádolt parancsnokának elfogását csütörtökön Belgrádban jelentette be Boris Tadic szerb elnök, aki közölte, hogy a kiadatási eljárás folyamatban van. Mladic a helyi média értesülése szerint álnéven élt, a Belgrádtól 80 kilométerre északkeletre fekvő Lazarevo faluban tartóztatták le csütörtök reggel lakossági bejelentés alapján.

A különleges törvényszék belgrádi épületébe szállították a volt parancsnokot

A háborús bűnök ügyében ítélkező szerbiai törvényszék épületébe szállították csütörtök délután a reggel őrizetbe vett Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg háborús bűncselekményekkel vádolt egykori parancsnokát - jelentette az RTS szerb állami televízió és a B92 belgrádi rádió.

A honlapokon közölt beszámoló szerint Mladicot a belgrádi felső bíróság keretében működő törvényszék vizsgálóbírója hallgatja meg. Mladicnak felolvassák a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék vádiratát. Ezt követően a belgrádi felső bíróság dönt a vádlott hágai kiadatásáról. Mladicnak jogában áll fellebbezni a kiadatás ellen, az ügyben a végső szót a szerb igazságügyi miniszter mondja ki. Bruno Vekaric, a törvényszék ügyészének helyettese korábban elmondta, hogy a kiadatási eljárás körülbelül egy hetet vehet igénybe.

Mladicot csütörtök reggel fogták el a Belgrádtól 80 kilométerre északkeletre fekvő Lázárföld (Lazarevo) faluban, Nagybecskerek mellett.

A Blic című szerb napilap úgy értesült, hogy a Milorad Komadic álnéven élő Mladic azonnal elismerte valódi személyazonosságát az elfogására érkező hatósági embereknek. A Blic arról is beszámolt, hogy Mladic nemrégiben agyvérzést szenvedett, egészségi állapota súlyos, s az agyvérzés miatt nem tudja mozgatni a karját. A lap forrása szerint Mladicnak vesepanaszai is vannak.

Szakértő: hallatlanul fontos morális jelentősége van a letartóztatásnak

Hallatlanul nagy morális jelentősége van Ratko Mladic boszniai szerb tábornok elfogásának a bosnyák, horvát és szerb áldozatok szempontjából - hangsúlyozta a hír hallatán a délszláv történelem szakértője szerdán adott értékelésében.

Mladic
letartóztatása jelentőségében ahhoz mérhető, amikor Slobodan Milosevic volt szerb elnök került rendőrkézre. Mladic az a személy, aki katonai szempontból leginkább felelőssé tehető a hadviselés módjáért, a srebrenicai áldozatokért, és elfogása abban is segít, hogy a szerbek válláról levegyék a kollektív bűnösség terhét - mondta Juhász József, az ELTE docense. A nemzetközi törvényszék a srebrenicai tömeggyilkosságot - a délszláv háborúkban egyedül - népirtásnak minősítette, nem is az áldozatok száma miatt, hanem azért, mert a 14 évnél idősebb teljes férfi lakosságot tudatosan elválasztották a nőktől és gyerekektől és mintegy 8000-et lemészároltak közülük, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megsemmisítsék a helyi muzulmán közösséget. Ami a közvetlen jövőt illeti, Mladic kiadatása a hágai törvényszéknek döntő fordulat lehet Szerbia uniós megítélésében. Belgrád azt szeretné elérni, hogy az idén megkapja a tagjelölti státust az Európai Unióban. Ennek egyik előfeltétele a hágai törvényszékkel való legteljesebb mértékű együttműködés. Három éve, (Radovan) Karadzic (egykori boszniai szerb politikai vezető) elfogása óta nem volt ilyen adu Szerbia kezében, hogy megmutassa: igenis maximálisan törekszik erre - mondta. Érdekes módon Horvátország csatlakozási esélyeit is javíthatja ez a fordulat a szakértő szerint. Arra lehet spekulálni, hogy ha Szerbia most felmutatott egy ilyen nagy teljesítményt, és Szerbiát sikerélményhez juttatják azzal, hogy megadják neki a tagjelöltséget, akkor nehezebb lenne Horvátországgal szemben végül is ehhez képest kisebb jelentőségű ügyek miatt húzni az időt egy-egy nyitott tárgyalási fejezet lezárásánál. Horvátországnak régóta nem volt ilyen jó esélye a csatlakozási tárgyalások június végi lezárására, mint ebben a pillanatban - mondta Juhász.

A szerbiai belpolitikában a docens nem vár a letartóztatás miatt tartós bizonytalanságot, kormánybukást vagy előre hozott választásokat. Nagyobb tiltakozás talán boszniai Szerb Köztársaságban várható, mert Mladic az ő parancsnokuk volt annak idején. Szerbiában legfeljebb a Radikális Párt tehet kísérletet arra, hogy hergelje a közvéleményt - mondta.

A választásokat esetleg akkor hozhatják előre, ha a Tadic-kormányzat hasznot tud húzni a letartóztatásból - tette hozzá.

Ami a helyszínt, Lázárföld (Lazarevo) falut illeti, a szakértő felhívta a figyelmet, hogy a Vajdaságban nagyon sok háborús menekült és radikális párti szavazó van, s ezért a környék és a lakosság bizonyos körei Mladic bujkálása szempontjából egyáltalán nem barátságtalanabbak, mint Belgrád vagy a belső szerbiai területek.

A törvényszékre szállították a volt parancsnokot

A háborús bűnök ügyében ítélkező szerbiai törvényszék épületébe szállították csütörtök délután a reggel őrizetbe vett Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg háborús bűncselekményekkel vádolt egykori parancsnokát - jelentette az RTS szerb állami televízió és a B92 belgrádi rádió.

A honlapokon közölt beszámoló szerint Mladicot a belgrádi felső bíróság keretében működő törvényszék vizsgálóbírója hallgatja meg. Mladicnak felolvassák a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék vádiratát. Ezt követően a belgrádi felső bíróság dönt a vádlott hágai kiadatásáról. Mladicnak jogában áll fellebbezni a kiadatás ellen, az ügyben a végső szót a szerb igazságügyi miniszter mondja ki. Bruno Vekaric, a törvényszék ügyészének helyettese korábban elmondta, hogy a kiadatási eljárás körülbelül egy hetet vehet igénybe. Mladicot csütörtök reggel fogták el a Belgrádtól 80 kilométerre északkeletre fekvő Lázárföld (Lazarevo) faluban, Nagybecskerek (Zrenjanin) mellett. Rasim Ljajic, a hágai törvényszékkel való együttműködésért felelős szerbiai testület vezetője úgy nyilatkozott az RTS szerb állami televíziónak, hogy Mladicnál elfogásakor két pisztolyt találtak. Milorad Veljovic, a szerb rendőrség igazgatója közölte, hogy a történtek miatt Belgrádban és más szerbiai városokban "jelentősen" megszigorítják a biztonsági intézkedéseket, többek között a külföldi nagykövetségek, konzulátusok védelmét.

Eddig mindazonáltal nem érkezett hír incidensekről.

A Vecernje Novosti című szerb lap úgy értesült, hogy Mladic nem tanúsított ellenállást, s Milorad Komadic névre kiállított személyi igazolvánnyal igazolta magát az elfogására kiérkező hatósági embereknek. Mivel ez utóbbiak nem voltak biztosak abban, hogy valóban a legkeresettebb hágai vádlottat fogták el, DNS-mintát vettek tőle. Ezt a belgrádi klinikai központba küldték elemzésre, amelynek igazgatója nem is tudta, kinek az örökítőanyagát vizsgálja.

Serge BRAMMERTZ, az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze nyilatkozik (fotó: MTI)


Azok, akik látták Mladicot, úgy írták le a lapnak a boszniai szerbek volt katonai vezetőjét, hogy nem sokban hasonlít a korábbi fényképekre. Rendkívül megöregedett, s furcsán tartotta egyik kezét, amely mintha élettelenül csüngött volna. Jellegzetes járása viszont megmaradt. Mladicot helikopterrel a BIA titkosszolgálat bázisára vitték, ahol ujjlenyomatot vettek tőle, amely megegyezett a korábban ismert mintákkal.

Röviddel később a DNS-vizsgálat is megerősítette, valóban Mladic az elfogott személy.

Boris Tadic
szerb elnök csak ezt követően, délután egy órakor jelentette be Mladic elfogását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.