Erőszakos tüntetések robbantak ki
Karzai: az afgánok belefáradtak az egyoldalú NATO-akciókba
Hamid Karzai afgán elnök, mielőtt megbeszélést tartott David Petraeus tábornokkal, az afganisztáni NATO-csapatok főparancsnokával, kijelentette: az afgán nép belefáradt a NATO vezette nemzetközi csapatok "egyoldalú" akcióiba.
2011.05.25 17:39MTI
Az amerikai tábornok és Karzai szerdán Kabulban tárgyalt, s az elsőszámú téma az a NATO-művelet volt, amely miatt erőszakos tüntetések robbantak ki Észak-Afganisztánban. A nemzetközi erők kérdéses, iszlamista lázadókat célzó támadásában négy ember, köztük két nő halt még. Az utcákra vonuló demonstrálók szerint az áldozatok civilek voltak.
A tüntetéseken elharapózó erőszak okait kivizsgáló afgán bizottság jelentése szerint "a NATO egyoldalú akciója, s annak következtében egy nő és egy fiatal lány halála, az +opportunista+ elemek beszivárgása, illetve a tömegben jelenlévő felfegyverzett egyének" miatt fajultak odáig az események, hogy a két napig tartó demonstrációk során 17 ember meghalt, 93-an pedig megsebesültek. A vizsgálóbizottság azt nem állapította meg, hogy a NATO-akcióban megölt személyek civilek vagy tálibok voltak-e.
Karzai már régóta követeli a NATO-tól, hogy szüntessék be a kizárólag nemzetközi katonák részvételével zajló lázadóellenes műveleteket, és vonják be az akciókba az afganisztáni kollégáikat is. Az államfő a civil áldozatok számának csökkentésére is többször felszólította már a koalíciós erőket.
Kapcsolódó írások:
- Fogdát épített Afganisztánban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
- Eltemették az Afganisztánban hősi halált halt Róth Orsolyát
- Megtámadtak egy rendőrkapitányságot Afganisztánban
- Elbúcsúztatták a balesetben meghalt magyar katonákat Afganisztánban
- Felrobbant egy NATO-tartálykocsi az afgán-pakisztáni határon, sok halott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


