Független bizottság vizsgálja a baleset okait
Leolvadtak a fűtőelemek a fukusimai erőmű 2-3-as reaktorában is
A létesítményt üzemeltető Tepco cég közölte: minden valószínűség szerint a balesetet szenvedett fukusima atomerőmű 2-es és 3-as reaktorában is részben leolvadtak a fűtőelemek.
2011.05.24 11:38MTIA társaság tokiói közleménye szerint abból indulnak ki, hogy a fűtőelemek részben ezekben reaktorokban is cseppfolyóssá váltak, miután a március 11-i földrengés és szökőár nyomán megrongálódott az erőmű hűtőrendszere.
Az 1-es reaktorblokkról múlt csütörtökön ismerte be a Tepco, hogy ott teljesen leolvadtak a fűtőelemek. Mindez azt jelenti, hogy az atomerőmű-balesetek egyik legsúlyosabb lehetséges fejleménye a Fukusima-1-es atomerőmű mindhárom, a földrengés idején üzemben lévő reaktorában bekövetkezett.
Független bizottság vizsgálja majd a baleset okait
A japán kormány jóváhagyta kedden, hogy független szakértőkből álló bizottság alakuljon a fukusimai atomerőműben bekövetkezett nukleáris válság okainak kivizsgálására.
A testület arra is megbízást kap, hogy kidolgozza, miképpen kerülhetők el hasonló balesetek a jövőben.
A szakértői csoportot Hatamura Jotaro, a Tokiói Egyetem emeritus professzora, az emberi hibák kutatásának veteránja vezeti majd. A testület felhatalmazást kap arra, hogy hozzáférjen minden olyan dokumentumhoz, amely a március 11-i földregés és szökőár nyomán bekövetkezett erőműbalesetre vonatkozik, és meghallgasson minden érintettet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


