Jó alapok lehetnek az 1967-es határok?
Abbász: Obama álláspontja jó irányba mutat
Mahmúd Abbász palesztin elnök "jó irányba tett lépésnek" minősítette Barack Obama amerikai elnök kijelentéseit arról, hogy az izraeli-palesztin tárgyalásokat az 1967-es határokra alapozva kell folytatni. Erről Abbász szóvivője beszélt vasárnap az AFP tudósítójának.
2011.05.23 09:57MTIAbbász több arab és nyugati vezetővel beszélt az utóbbi időben, és mindegyikük elismerően szólt Obama álláspontjáról - tette hozzá Nabíl Abu Rudeina.
A palesztin elnök vasárnap Ammánban találkozott Maarúf al-Bahít jordániai miniszterelnökkel, és tárgyalásukon a Petra hírügynökség jelentése szerint védelmébe vette a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin radikális szervezetet, amellyel Abbász mozgalma, a Fatah nemrég megállapodott közös ideiglenes kormány megalakításáról.
"A Hamász a palesztin társadalom része, s demokratikus alapon ellenzéki" - jelentette ki. Mint hozzátette, a palesztin kormány " feladata lesz a béketárgyalások dossziéja".
Abbász jordániai kollégájával áttekintette "a béketárgyalások alapelveit, köztük a palesztin menekültek visszatérési jogát". Hangsúlyozta, hogy "a palesztinok nem Izraelt próbálják elszigetelni a palesztin állam ENSZ-beli elismerését követelve, hanem Palesztinát akarják elismertetni megszállt államként".
A palesztin elnök úgy döntött, hogy szerdára Rámalláhba összehívja a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) végrehajtó bizottságát a legutóbbi fejlemények megvitatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06