Ahogy ígérték: nem hagyják abba
Brutális robbanás történt Kabul központi katonai kórházában
Hatalmas robbanás történt szombaton az afgán főváros központi katonai kórházában, a detonáció legalább három embert megölt, többet megsebesített - közölte a kabuli védelmi minisztérium.
2011.05.21 11:28MTIMohammed Zaher Azimi szóvivő szerint a robbanás egy orvosképzéshez használt, helyszűke miatt a kórház udvarán felállított sátorban történt. A halottak között három orvostanhallgató van.
Az öngyilkos merénylet elkövetését a kabuli kormány ellen harcoló tálibok vállalták magukra. Mint szóvivőjük elmondta, a kórház területére két emberük jutott be, áthatolva a biztonsági kordonon. Az egyik merénylő nyomban ezután működésbe hozta a robbanószerkezetét, míg a másik csaknem félórás tűzharcot vívott a kórház biztonsági erőivel, mielőtt meghalt. A tálibok szerint a merényletben összesen 51 ember halt meg, ám a lázadók adatai rendszerint erősen túlzottak.
Nem világos, hogyan juthatott be a két merénylő a szigorúan őrzött katonai kórház területére. Korábbi merényleteik során a tálibok rendre az afgán hadsereg egyenruháját öltötték magukra.
A katonai kórház Kabul központjában fekszik, néhány száz méterre az amerikai nagykövetség épületétől. A robbanás után a rendőrség lezárta az egész környéket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06