A parlamentnek nem tetszettek a menesztések
Az iráni elnöknek megtiltották az olajügyi minisztérium vezetésének átvételét
Az iráni politikában meghatározó jogkörökkel bíró, konzervatív vallási vezetőkből álló Őrök Tanácsa pénteken úgy döntött, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő nem veheti át az olajügyi minisztérium irányítását.
2011.05.20 14:39MTIAz elnök a múlt hét végén menesztette az olajügyi, szociális és népjóléti, valamint ipari és bányaügyi miniszterét, s úgy döntött, hogy ideiglenesen átveszi az olajügyi minisztérium vezetését. Döntése nemcsak Ali Hamenei ajatolláhnak, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjének a nemtetszését váltotta ki, hanem a parlament egy részéét is.
A félhivatalos Fars hírügynökség szerint a kormány tevékenységének alkotmányossági felügyeletét ellátó Őrök Tanácsa úgy ítélte meg, hogy Ahmadinezsádnak a minisztérium átvételére vonatkozó döntése alkotmányellenes. A testület bővebb magyarázatba nem bocsátkozott.
Megfigyelők szerint a határozat újabb jele annak, hogy zsugorodik Mahmúd Ahmadinezsád hatalmi bázisa, viszonya az őt korábban egyöntetűen támogató vallási vezető réteggel feszültté vált.
Az ellentétek első komoly jele az volt, hogy az államfő a hónap elején Ali Hamenei megkérdezése nélkül váltotta le Hejdar Moszlehit, a hírszerzési és biztonsági ügyek miniszterét, s ezt a döntést Hamenei semmisnek nyilvánította, Ahmadinezsádot nyilvánosan megalázva visszahelyezte tisztségébe Moszlehit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


