Nem írta alá a lemondásáról szóló megállapodást
A jemeni ellenzék az elnököt vádolja a tárgyalások megbuktatásával
A jemeni ellenzék azzal vádolja Ali Abdalláh Száleh elnököt, hogy szándékosan zátonyra futtatta az Öböl menti Együttműködés Tanácsának (GCC) közvetítésével zajló tárgyalásokat.
2011.05.19 15:55MTIA 33 éve hatalmon lévő elnök szerda este az utolsó pillanatban végül előzetes ígéreteivel ellentétben nem írta alá azt a megállapodást, amely szerint, teljesítve az ellenzék legfőbb követelését, egy hónapon belül lemondott volna tisztségéről.
Az államfő "meghiúsított az Öböl menti államok kezdeményezését, mivel visszautasította az egyezség aláírását" - jelentette ki Szaid Numan, az ellenzéki koalíció elnöke. "Úgy tűnik, az elnök mindenre kész, hogy megőrizze hatalmát" - hangsúlyozta, s hozzá tette, az erőszak elharapózásától tart. Mint elmondta, a január óta tartó hatalomellenes tüntetések valószínűleg fokozódni fognak, de továbbra is békés jellegűek lesznek.
Az ellenzék egy másik, név nélkül nyilatkozó tagja szerint a tárgyalások meghiúsulásnak oka az, hogy az államfő csak számukra elfogadhatatlan feltételek teljesítése esetén írta volna alá az egyezményt.
A tárgyalások szerdai kudarca után az Öböl menti arab államok külügyminiszterei egy újabb rendkívüli találkozót hívtak össze Jemen ügyében. Mohamendi Baszindva jemeni ellenzéki politikus, a belügyminiszteri szék egyik lehetséges várományosa úgy tudja, a megbeszélésre már szombaton sor kerülhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


