Fejetlen az IMF
Ártatlanságát bizonygatja Strauss-Kahn - de azért lemond
Azonnali hatállyal le kíván mondani posztjáról Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be csütörtök hajnalban kiadott közleményében a szervezet igazgatótanácsa.
2011.05.19 11:33MTIHozzátették, hogy megkezdik az új vezérigazgató kiválasztását, és addig az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt.
Az igazgatótanács ismertette Dominique Strauss-Kahn levelét, aki abban ismételten tagadja az ellene felhozott vádakat. Mint írta, "végtelenül szomorú", de kötelességének érzi lemondani, mert gondolnia kell családjára, és mert az IMF javát nézi.

Volt kollégáihoz szólva így írt: "nagy dolgokat vittünk véghez az utóbbi több mint három évben."
A Wall Street Journal szerint utódként az IMF élére Christine Lagarde francia pénzügyminiszter a legesélyesebb, ha az igazgatótanács követi a hagyományt, amely szerint az IMF vezetője európai (a Világbanké pedig amerikai).
A húszak (G20) csoportja azonban nemrég nyílt kiválasztási eljárásban egyezett meg, úgyhogy lehetséges más jelölt is a felzárkózó gazdaságú országok csoportjából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


