Közvetítenek az oroszok
Líbia: meghívták Moszkvába mindkét felet
Meghívták Moszkvába a Líbiában szembenálló feleket; a kormány küldöttsége már kedden megérkezik, de a felkelők jövetele halasztódik - jelentette be hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
2011.05.16 18:19MTI"Moszkvai találkozókban állapodtunk meg mindkét fél, Tripoli és Bengázi képviselőivel. A tripoli küldöttek holnap (kedden) itt lesznek. Bengázi küldötteinek szerdán kellene idejönniük, de tájékoztattak, hogy technikai okokból kénytelenek a látogatás elhalasztását kérni" - mondta Lavrov.
"Reméljük, belátható időn belül sor kerül rá. Mindenkivel készek vagyunk párbeszédet folytatni" - tette hozzá egy találkozó alkalmával, amelyet az ENSZ líbiai különmegbízottjával tartott.
Lavrov megismételte Oroszországnak azt a felhívását, hogy Líbiában fejezzék be a harcokat, és kezdjék meg a tárgyalásokat. "Moszkva nagyon, nagyon érdekelt a vérontás lehető leggyorsabb leállításában, és abban, hogy a helyzetet a politikai tárgyalások irányába mozdítsák el" - mondta.
Oroszország tartózkodott, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsában a líbiai lakosság védelmében történő katonai fellépésről szavaztak, de a véleménye szerint a NATO irányítása alatt folyó hadművelet túllépte a felhatalmazását, és a koalíció egyoldalúan a felkelők oldalára állt. Tovább bonyolítja helyzetet, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság hétfőn elfogató parancs kiadását kezdeményezte Moammer Kadhafi líbiai vezető és két társa ellen.
Kapcsolódó írások:
- Líbia: Tunéziába menekült három líbiai katonatiszt
- Líbia: az egyik NATO-csapásban életét vesztette egy líbiai altábornagy
- Líbia: Chávez az arab világ destabilizálásával vádolja Washingtont
- Az Elysée-palotában tárgyalt a líbiai felkelés kettesszámú vezetője
- Líbia: Juppé a Kadhafi elleni katonai nyomás fokozását szorgalmazza
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


