Magyar iskolába 3677 gyereket írattak be
Az idén több a magyar elsős Szlovákiában, mint tavaly
Az Új Szó című pozsonyi magyar napilap azt írta: a szlovák oktatási minisztérium összesített adatai alapján elmondható, hogy kis mértékben ugyan, de országszerte növekszik a magyar iskolába íratott elsősök száma.
2011.05.14 10:54MTI"A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének előzetes, márciusi adatai szerint idén héttel több magyar elsőssel számolhatunk. A héten közzétett minisztériumi adatok szerint viszont 55-tel több magyar elsős lesz, mint tavaly. A magyar iskolába tehát 3677 gyereket írattak be" - olvasható az újságban.
Országos szinten, iskolákra lebontva az elsősök számának csekély növekedése figyelhető meg. A pozsonyi Duna Utcai Alapiskolába (általános iskolába) eddig 23 gyermeket írattak. Ez kettővel több, mint a tavalyi létszám, tájékoztatta a lapot Morvay Katalin igazgatónő. Elmondta azt is, hogy ha a következő hónapokban még egy gyereket beíratnának, akkor két első osztályt is nyithatnának.
Országos szinten 57.213 gyereket írattak be, 1472-vel többet, mint tavaly. Ebből 53.438-an kezdik tanulmányaikat szlovák iskolában. Halasztást 4870 esetben kértek a szülők, nulladik osztályba pedig a jelek szerint 2545-en fognak járni.
Az országban ismét több fiú van a leendő elsősök között, mint lány. A legtöbb elsőst Eperjes megyében íratták be (9684), a legkevesebbet pedig Nagyszombat megyében (5525). Állami iskolákban tanul majd a leendő elsősök 94 százaléka, több mint öt százalékuk kerül egyházi, egy százalékuk pedig magániskolába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


