Nem jelent veszélyt?
Teljes leolvadtak a fűtőelemek fukusimai atomerőmű egyes reaktorában
Japánban a Fukusima-1-es atomerőmű egyes reaktorában teljesen leolvadtak a fűtőelemek.
2011.05.12 08:02MTIA vállalat első ízben ismerte el azt, hogy az erőmű egyik reaktorában teljes leolvadás történt. A tényt azt követően lehetett megállapítani, hogy a múlt héten légcserélő berendezéseket helyeztek el reaktorházban, amelyek részlegesen megtisztították a levegőt a sugárzó részecskéktől.
Ezután a szakértők már bemehettek a létesítménybe, hogy mérőműszereket helyezzenek el.
Kiderült, hogy az egyes reaktorban öt méterrel alacsonyabb a vízszint a kelleténél. Ez azt jelenti, hogy az izzó, négy méter hosszúságú fűtőrudakat nem borította víz, és ezért azok nyilvánvalóan leolvadtak. A reaktor aljában ugyanakkor van víz, amely a szakértők szerint hűti a megolvadt tömeget. A Tepco korábban úgy ítélte meg, hogy a fűtőrudak 55 százalékban olvadtak le. Egy ismert japán szakértő hangsúlyozta, hogy a mért hőmérsékletből és nyomásból ítélve a robbanás veszélye a reaktorban rendkívül csekély.
Jelenleg a Tepco óránként 8 tonna vizet szivattyúz a reaktor fala és a külső acélborítás közti térbe.
Ezáltal amolyan "vízszarkofág" jön létre, s hatékonyan hűthető vele a megolvadt reaktormag. Azt tervezték, hogy a reaktornál pótlólag készítenek még egy külső hűtőrendszert, amelyben vizet áramoltatnának, de ezeket a terveket most valószínűleg módosítani kell.

Az ugyancsak megrongálódott kettes és hármas reaktorban sem tisztázott teljesen a helyzet. A Tepco szakértői azt feltételezik, hogy ezekben a reaktorokban a fűtőanyag-károsodás aránya 30-35 százalékos.
Közben a helyi hatóságok arról számoltak be, hogy a megengedettnél magasabb radioaktivitást mértek egy Tokióhoz közeli teaültetvényeken. A fővárostól délnyugatra fekvő Kanagava prefektúra egyik ültetvényén kilogrammonként 570 becquerrel céziumot találtak a tealeveleken. Habár a mért radioaktivitás nem jelent veszélyt az emberi szervezetre, a helyi hatóságok felfüggesztették a tea értékesítését, és kérték a forgalomba került termékek visszavonását.
A Kanagava prefektúrában termesztett haszonnövényekben mindeddig nem találtak a megengedettnél nagyobb radioaktivitást.
A szóban forgó teaültetvény több mint 400 kilométerre van a megrongálódott fukusimai erőműtől. A tealeveleken talált sugárszennyezés forrását nem lehet pontosan megállapítani, s - mint mondta egy illetékes - el sem tudják képzelni, hogy ez is a fukusimai atomerőművel hozható összefüggésbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


