Kivételes bátorság?
Wikileaks - Assange rangos ausztráliai kitüntetést kapott
Rangos ausztráliai kitüntetést kapott a Wikileaks portál alapítója az emberi jogok érvényesítésében tanúsított "kivételes bátorságáért".
2011.05.11 07:43MTIJulian Assange egykori számítógépes kalózt - akit Svédországban nemi erőszakkal vádolnak, s aki ellen Nagy-Britanniában kiadatási eljárás van folyamatban - a Sydney Békedíj Arany Medáljával tüntették ki szerdán. A díjat odaítélő alapítvány a kiszivárogtató portál alapítójának azt az eltökéltségét ismerte el, amellyel küzdött azért, hogy átláthatóbbá váljék a kormányok tevékenysége szerte a világon.

A kitüntetést tizennégy éve ítélik oda évente. Korábban csak három ember kapta meg az Arany Medált: a dalai láma, Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök és Ikeda Daiszaku japán buddhista vezető.
A Wikileaks világszerte felháborodást váltott ki és zavarba ejtette az amerikai kormányzatot azzal, hogy a nemzetközi helyzetet elemző titkos amerikai diplomáciai táviratok ezreit tette közzé. A portál az iraki és afganisztáni háborúval kapcsolatban is nyilvánosságra hozott több ezer dokumentumot.
A 39 éves Assange jelenleg házi őrizetben várja Nagy-Britanniában, hogy döntsenek a kiadatásáról. Assange tagadja, hogy 2010 augusztusában Svédországban nemi erőszakot követett el. Hívei szerint összeesküvés áldozata lett a Wikileaks által közzétett dokumentumok miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


