Tripolira mért csapást a katonai szövetség
Líbia: Kadhafi főhadiszállását támadták a NATO gépei
Több hullámban bombázták Tripolit hétfő éjjel a NATO harci gépei.
2011.05.10 10:03MTISzemtanúk beszámolója szerint több hatalmas robbanás rázta meg a líbiai fővárost, és füstfelhők emelkedtek magasba az állami televízió és a Jana hírügynökség épületeinek környékén.
Szemtanúk szerint az egyik célpont Moammer Kadhafi líbiai vezető főhadiszállása volt.
Líbiai tisztviselők kedd hajnalban külföldi újságírókat elvittek egy olyan helyre, ahol rakéta csapódott be és romba döntött egy gyermekjóléti intézményt. A gyarmati időkből származó épülettől 100, illetve 700 méterre egy-egy távközlési torony áll, s a líbiaiak állítása szerint ezek már az előző, április 30-i légi támadásban megrongálódtak. A Reuters tudósítója szerint mindkét torony épnek tűnt, egyiken sincs nyoma károknak.
A líbiai állami televízió hírei szerint a NATO vezette nemzetközi katonai szövetség hétfőn miszrátai és zenteni célpontokat is támadott, hadihajókról indított rakétákkal. A Tripolitól mintegy 200 kilométerre fekvő Miszráta környékén elkeseredett harcok folytak hétfőn is a felkelők és a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők között.
A felkelők magát Abder-Rahmánnak nevező szóvivője közölte, hogy a Nyugati-hegységben lévő Zententől 30 kilométerre délkeletre 72 földalatti betonhangár található. A szóvivő nem tudta megmondani, hányat romboltak le belőlük.
A felkelők egyik parancsnoka az al-Dzsazíra hírtelevíziónak adott nyilatkozatában közölte, hogy a kormányerők 57 katonáját ölték meg és 16 katonai járművet semmisítettek meg hétfőn az Adzsdábíja és Brega között félúton fekvő el-Arbain térségében, Bengázitól mintegy 150 kilométerre délre. Az élő interjúban elmondta, hogy az utóbbi három hét során újraszervezték soraikat, s a kormányerőkkel vívott összecsapás néhány órája ért véget. Hozzátette, hogy a felkelők csak két embert veszítettek.
Líbia keleti felének nagy részét a lázadók tartják ellenőrzésük alatt, míg a nyugatit - néhány olyan kivételtől eltekintve, mint Miszráta vagy a tunéziai-líbiai határ mentén fekvő városkák - a kormányerők. Egy líbiai ellenzéki újság hétfőn azt írta, hogy Tripoli elővárosaiban is fellázadtak a helyi lakosok Kadhafi ellen, és a főváros központjába készülnek. A kormány cáfolta ezt az állítást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


