"Megilleti a részvét, sőt a megbocsájtás is"
A dalai láma szerint igazolható bin Laden halála
A Los Angeles Times című lap szerdai számában Tibet száműzetésben élő szellemi vezetőjének előző nap elhangzott szavaira hivatkozva jelentette: a dalai láma szerint Oszama bin Laden halála egy amerikai kommandós akcióban igazolható.
2011.05.05 07:21MTIKedd este Los Angelesben diákokkal beszélgetve a terroristavezér halálát firtató egy kérdésre válaszolva a dalai láma úgy vélte, hogy bin Ladent megilleti a részvét, sőt a megbocsájtás is, de hozzáfűzte: a részvét nem jelentheti a történtek elfeledését. Ha valami olyan súlyos dolog történik, amely ellenintézkedéseket követel, azokat meg kell tenni - mondta.
A dalai láma kísérete később a tibeti vezető honlapján pontosította az elhangzottakat. E szerint a dalai láma annak a véleményének adott hangot, hogy az embert és cselekedeteit meg kell különböztetni egymástól. Bin Laden tettei pusztítóak voltak, a szeptember 11-i támadások emberek ezreit oltották ki.
Az ilyen cselekedetek az igazságszolgáltatásra tartoznak, de elkövetőjüknek szánalommal és empátiával tartozunk - hangoztatta környezete szerint a dalai láma, aki márciusban jelentette be, hogy meg kíván válni politikai szerepvállalásától.
A 75 éves Nobel-békedíjas spirituális vezető Kaliforniában kezdte meg öt amerikai szövetségi államot érintő körútját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


