Jót diskuráltak
Carter: Kim Dzsong Il azt üzeni, kész tárgyalni bármiről
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kész előfeltételek nélküli tárgyalásokra bármiről, beleértve a közvetlen tárgyalásokat Dél-Koreával - közölte csütörtökön Szöulban Jimmy Carter volt amerikai elnök, aki háromnapos észak-koreai látogatás után érkezett a dél-koreai fővárosba.
2011.04.28 13:34MTI"Konkrétan azt mondta nekünk, hogy hajlandó bármikor közvetlenül találkozni Ri Mjong Bak (dél-koreai) államfővel" - mondta szöuli sajtóértekezletén az amerikai vendég. Ha Kim hajlandó lenne nukleáris és katonai ügyekről tárgyalni Dél-Koreával, az politikaváltást jelezne - Észak ugyanis korábban azt hangoztatta, hogy csak az Egyesült Államokkal vitatná meg ezeket a kérdéseket.
"Kim Dzsong Il elnök és főtitkár azt mondta, hogy ő és Észak-Korea népe hajlandó tárgyalni Dél-Koreával, az Egyesült Államokkal vagy a hathatalmi tárgyalások részvevőivel bármiről, bármikor és minden előfeltétel nélkül" - közölte Carter.
Az exelnök három volt európai vezető - Martti Ahtisaari volt finn elnök, Mary Robinson egykori ír államfő és Gro Harlem Brundtland volt norvég miniszterelnök, a "vének tanácsának" tagjai - társaságában járt Északon.
Nem találkozott személyesen Kim Dzsong Illel, de kapott tőle egy jegyzéket, amikor a phenjani repülőtérre indult, hogy Szöulba utazzon. A koldusszegény Észak-Korea azt hangoztatja, hogy kész visszatérni az atomprogramjáról szóló, leszerelésért cserébe segélyt ajánló hathatalmi tárgyalásokhoz, amelyekről több mint két éve kivonult, miután második atomfegyver-kísérlete és nagy hatótávolságú rakétával végrehajtott kísérlete miatt újabb ENSZ-szankciókkal sújtották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


