A NATO politikai szövetség és katonai tömb is
Putyin: Oroszországot aggasztja a NATO terjeszkedési törekvése
Vlagyimir Putyin Stockholmban kijelentette: Oroszországot aggasztja a NATO terjeszkedési törekvése.
2011.04.27 16:08MTIAz orosz kormányfő svéd hivatali kollégájával, Fredrik Reinfeldttel folytatott tárgyalása után a sajtó rendelkezésére állva hangsúlyozta, hogy nyilvánvaló, "a NATO-infrastruktúrák határaink felé közeledése aggodalommal tölti el az Oroszországi Föderációt".
Az észak-atlanti szövetség alapszerződése nem változott abban a tekintetben, hogy a NATO területén kívül is bevethet erőt, és bármely országnak, amelynek határai felé katonai infrastruktúrák közelednek, a megfelelő módon kell válaszolnia. A NATO nem csupán politikai szövetség, hanem katonai tömb is - mutatott rá Putyin.
Elemzők emlékeztetnek rá, hogy a NATO tagállamai között már három volt szovjet köztársaság - Észtország, Lettország és Litvánia - van, és Moszkva különösen aggódik amiatt, hogy a NATO szemet vet más szovjet utódállamokra, például Ukrajnára vagy Grúziára is, ami már - moszkvai értékelés szerint - komolyan veszélyeztetné Oroszország biztonságát.
A líbiai helyzetről szólva az orosz miniszterelnök megdöbbenésének adott hangot, hogy a NATO milyen könnyedén dönt az észak-afrikai ország elleni bombázásokról. Putyin szerint ellentmondás van az emberi jogokról és a humanizmusról szóló szavak és elméletek, valamint a nemzetközi kapcsolatok gyakorlata között. Ennek az egyensúlyhiánynak mielőbb véget kell vetni - fejtette ki véleményét az orosz kormányfő.
Felidézte a nyolcvanas évek afganisztáni háborúját, amikor szerinte a szovjet parancsnokok jóval körültekintőbbek voltak légicsapások elrendelésénél a civil lakosság megkímélése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06