A felek aknavetőkkel is lőtték egymást
Újabb helyen voltak összecsapások a thai-kambodzsai határon
Egy újabb helyen, az eddigi harcok helyszínétől mintegy 150 kilométerre keletre voltak kedden súlyos összecsapások Thaiföld és Kambodzsa között, a közös határ vitatott területén.
2011.04.26 11:37MTIA felek aknavetőkkel és kézi fegyverekkel lőtték egymást.
Szanszern Kajevkamnerd, a thai hadsereg szóvivője azt mondta, hogy az összetűzés a XI. századi Preah Vihear szentély közelében robbant ki. Phaj Sziphan kambodzsai kormányszóvivő megerősítette az értesülést.
Hozzátette, hogy thai részről egy harci gépe is bevetettek. A hágai Nemzetközi Bíróság egy ítéletében Preah Vihear szentélyt Kambodzsának ítélte, és az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 3 évvel ezelőtt a világörökség részévé nyilvánította.
Thaiföld és Kambodzsa határ több pontján a múlt péntek óta folynak összecsapások. A 798 kilométeres határvonal több szakasza is vitatott. A thaiföldi és kambodzsai katonák 2008 óta többször is összecsapásokba keveredtek egymással.
A legutóbbi harcokban - vasárnapig - a két oldalon legalább 12 katona vesztette életét. Az ellenségeskedések miatt a thaiföldi oldalon 30 ezren, míg Kambodzsában 17 ezren kényszerültek lakhelyük elhagyására.
Szakértők szerint nem valószínű egy kiterjedtebb háború, ugyanakkor a korábban kötött számtalan tűzszünet nem akadályozta meg a vérontást. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár tűzszünetet sürgetett, de a fegyvernyugvás esélyei bizonytalanok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


