Az élelmezési válság témája is porondon lesz
Jimmy Carter Észak-Koreában tárgyal a nukleáris leszerelésről
A Hszinhua kínai hírügynökség jelentette: háromnapos látogatásra Észak-Koreába érkezett kedd reggel Jimmy Carter volt amerikai elnök.
2011.04.26 07:48MTIA kommunista vezetésű távol-keleti országot sújtó élelmezési válságról és Phenjan nukleáris programjának leszereléséről folynak majd a tárgyalások.
Carter három másik volt állam- és kormányfő társaságában érkezett a világtól elszigetelődve élő Észak-Koreába: Martti Ahtisaari volt finn elnök, Mary Robinson egykori ír államfő és Gro Harlem Brundtland volt norvég miniszterelnök kísérte el útjára.
Carter közölte, hogy Észak-Koreában mások mellett az ország első számú vezetőjével, Kim Dzsong Illel is szeretnének találkozni, jóllehet ilyen megbeszélést a vendéglátók nem iktattak be a programjukba.
A négy egykori nyugati vezető az emberi jogok észak-koreai helyzetéről és a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről is tárgyalni akar.
Az ENSZ becslése szerint Észak-Koreában több mint hatmillió ember - a lakosság negyede - szorul sürgős élelmiszersegélyre.
Kapcsolódó írások:
- Észak-Korea november óta fogva tart egy amerikai állampolgárt
- Észak-Korea követelte eltévedt halászainak hazatérését
- Szöul szerint Észak-Korea áll a GPS-zavarok mögött
- Tovább növeli-e a feszültséget Észak-Korea?
- Észak-Korea megfenyegette Dél-Koreát: lövetni fogja
- Washington Észak-Korea megzabolázására kérte Pekinget
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


