Az idő előtti választások kiírását akarta elérni
Befejezte éhségsztrájkját Tomislav Nikolic szerb ellenzéki politikus
Elhagyta a kórházat Tomislav Nikolic szerb ellenzéki politikus, aki orvosi felügyelet mellett 8 napos éhségsztrájkkal akarta elérni az idő előtti választások kiírását Szerbiában.
2011.04.24 12:35MTINikolic az ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) vezetője, aki pártja egyik nagygyűlésén jelentette be, hogy éhségsztrájkkal fogja kikényszeríteni a 2012 májusában esedékes parlamenti választások idő előtti kiírását. A nagygyűlésen korrupcióval vádolták az ország koalíciós kormányát, és a választások decemberi kiírását követelték.
Boris Tadic elnök elutasította a választások idő előtti kiírására vonatkozó követelést. Mint mondta, az ilyen kérdések megvitatásáról csak akkor lehet majd szó, ha Szerbia az EU-val kezdett tárgyalásokon elnyeri a tagjelölti státust. Tadic reményei szerint erre még ebben az évben sor kerülhet.
Nikolicot április 17-én kórházba szállították, ahol a múlt csütörtöktől ételt még nem, de folyadékot már vett magához. Pártja vasárnap közleményben erősítette meg, hogy Nikolic elhagyta a kórházat, de az éhségsztrájkról nem tettek említést. A B92 szerb televízió értesülései szerint Nikolic már szombaton, a késő esti órákban elhagyta a kórházat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


