Megmondták a robotok
Japán: túl magas a radioaktivitás szintje az atomerőműben
Első ízben bocsátottak robotokat a fukusimai atomerőmű két megrongálódott épületének belsejébe, s méréseik azt igazolták: túlságosan magas még a radioaktivitás szintje ahhoz, hogy munkások is bemehessenek az épületekbe.
2011.04.18 17:41MTIMunkások nem jártak a két reaktorépületben azóta, hogy Japánt március 11-én 9-es erősségű földrengés sújtotta, nyomában szökőár keletkezett, megrongálódott a hűtőrendszer, majd mindkét épületben hidrogén robbant fel.
A robbanás megbontotta a tetőzetet, radioaktív tartalmú törmeléket szórva szét.
A két amerikai gyártmányú robotot vasárnap bocsátották be az 1-es és a 3-as számú egységbe, mérték a hőmérsékletet, a nyomást, a radioaktivitás szintjét, majd hétfőn visszatértek. Még több adatot kell összegyűjteni, a radioaktivitás szintjét tovább kell csökkenteni ahhoz, hogy munkások is dolgozhassanak ezen a helyen - közölte Nisijama Hidehiko, az atomenergetikai és egyéb ipari létesítmények biztonságára ügyelő japán ügynökség illetékese.
A Fukusimát üzemeltető TEPCO-cég becslése szerint valószínűleg három hónap múlva kezd majd csökkenni a radioaktivitás szintje a megsérült erőműnél, hat hónapon belül jelentősen csökkenhet a sugárzási szint, később befedik a megrongálódott reaktorépületeket, elszállítják a nukleáris fűtőelemeket, kilenc hónapon belül úrrá lesznek a válságon, s visszatérhetnek a környékről kitelepített lakók.
Szakértők szerint a robotoknak a radioaktivitás szintjére vonatkozó mérései nem változtatnak a menetrenden, az új információk azonban segítenek a vállalatnak terveik konkrét kivitelezésében.
A robbanás helyszíne
Az amerikai robotok ajtókat nyitottak ki és zártak be, "felderítették" az épületek belsejét, s méréseik szerint az 1-es egységben a radioaktivitás szintje maximum 49 millisievert volt óránként, a 3-asban pedig elérte az óránkénti 57 millisievertet.
Az amerikai környezetvédelmi ügynökség már akkor a helyiség kiürítését javasolja, ha baleset után 10 millisievert radioaktív sugárzás keletkezik. Illetékesek hétfőn azt is közölték, hogy a 2-es egységben használt fűtőanyagot tartalmazó csövek sérültek meg, s szennyezett vizet fedeztek fel a telep más helyein. Időközben a japán védelmi minisztérium bejelentette, hogy körülbelül 2500 katona csatlakozik azon rendőrök százaihoz, akik még mindig holttestek után kutatnak az erőmű környékén felhalmozódott törmelékben.
Becslések szerint még körülbelül ezer holttest lehet az összedőlt házak, az autóroncsok és a széttört halászhajók alatt. Vasárnap hatvanhat holttestre bukkantak. A március 11-ei földrengésben és szökőárban több mint 27 ezer ember halt meg, illetve tűnt el Japánban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


