"A líbiai nép döntsön a jövőjéről"
Rasmussen: a NATO a politikai megoldást támogatja
A líbiai válság politikai rendezése mellett foglalt állást a NATO főtitkára csütörtökön az atlanti szövetség kétnapos berlini külügyminiszteri értekezletét megnyitó beszédében.
2011.04.14 14:16MTIAnders Fogh Rasmussen ismét hangsúlyozta, hogy a katonai erő alkalmazása önmagában nem a megfelelő eszköz a válság megoldására. Saját jövőjéről a líbiai népnek magának kell döntenie - szögezte le a főtitkár.
Rasmussen ugyanakkor megerősítette, hogy a NATO - partnereivel együtt - folytatja szerepvállalását az ENSZ 1973. számú határozatában foglaltak támogatása érdekében. Ez - mint utalt rá - légi és tengeri támogatást jelent. A szövetség - mint utalt rá - részt vesz a légtérzárlat biztosításában, a fegyverembargó betartatásában, továbbá a polgári lakosság elleni támadások megakadályozásában. Ezzel összefüggésben említette a Kadhafi-erők katonai kapacitásainak csökkentését célzó NATO-akciókat.
A főtitkár a szövetség közreműködésének fő célját a líbiai nép biztonságának garantálásában jelölte meg. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük a polgári áldozatokat, törekszünk arra, hogy akcióinkat óvatosan és pontosan, a lehető legnagyobb hatékonysággal hajtsuk végre" - fogalmazott Rasmussen, utalva arra, hogy mindez szöges ellentétben áll a Kadhafi-erők - a polgári lakosságot ismételten és megkülönböztetés nélkül támadó - tevékenységével.
A szövetség vezetője utalt a nemzetközi összekötő csoport szerepvállalására is. Emlékeztetett arra: a csoport előző napi dohai tanácskozásán a politikai megoldást sürgette, hangsúlyozta, hogy Kadhafi és rezsimje elvesztette legitimitását, továbbá haladéktalan tűzszünetre szólított fel.
Végezetül a főtitkár kijelentette, hogy a NATO a nemzetközi közösség erőfeszítéseinek részeként mindaddig folytatja a válság rendezését célzó katonai akcióit, amíg a líbiai rezsim támadja az ország lakosságát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


