Csak kell az a gombafelhő
Megosztott az EP a nukleáris biztonság témájában
A tervekkel ellentétben nem fogadott el állásfoglalást az Európai Parlament az európai nukleáris biztonság témájáról csütörtökön, miután a frakciók annak több részletében sem tudtak megegyezni.
2011.04.07 18:48MTIA nagy frakciók elkészítettek ugyan egy közös tervezetet, ám a plénum ezt a strasbourgi szavazáson 264 igen, 300 nem és 61 tartózkodás mellett elutasította. A nukleáris biztonságról a Japánban bekövetkezett katasztrófa tanulságainak levonása érdekében folytatott vitát az uniós parlament. Az előző napi eszmecseréből az egyértelműen kitűnt (mint a magyar EU-elnökség nevében felszólaló Győri Enikő EU-ügyi államtitkár is megállapította), hogy mindenki egyetért abban, hogy az unióban mindent meg kell tenni a legmagasabb szintű nukleáris biztonság érdekében.

A csütörtöki strasbourgi szavazás eredménye azonban azt mutatja, hogy az ezt segítő módszerek ügyében élesen megoszlik a képviselők véleménye.
A voksolás utáni nyilatkozatok szerint az elegendő támogatás elmaradásának oka az volt, hogy a szövegbe a szavazás során bekerültek egyes módosítások, amelyeket a képviselők több csoportja nem tudott elfogadni, illetve nem kerültek be olyanok, amelyekhez egyes csoportok ragaszkodtak volna.
Az egyik sarkalatos vitapont a közlések szerint az volt, hogy kell-e reaktorépítési moratóriumot vállalni a várhatóan a következő hónapokban lefolytatandó állapot- és kockázatfelmérések és azok értékelésének időszakára.
Nézeteltérés volt az EP képviselőcsoportja között abban is, hogy említés történjen-e a szövegben a nukleáris energia hosszú távú kivezetésének elképzeléséről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


