Új kormány kezében a hatalom
Nyugállományba vonult a vaskezű mianmari vezető
Egy ranguni illetékes közölte: nyugállományba vonult Than Sve tábornok, a mianmari katonai junta vezetője, aki majdnem két évtizeden át vaskézzel irányította az ázsiai országot, majd a múlt héten átadta a hatalmat az új kormánynak.
2011.04.04 08:36MTIAzt mondta, hogy Than Sve tábornok és a junta második számú vezetője, Maung Aje március 30-án vonult nyugállományba, miután átadta a hatalmat az új kormánynak. Mindketten najpjidói otthonukban vannak és pihennek, de szükség esetén tanácsaikkal fogják segíteni az új kormányt - mondta a névtelenül nyilatkozó ranguni illetékes.
Az ország feletti hatalmat eddig gyakorló katonai junta a múlt szerdán oszlott fel, miután Thein Szein volt kormányfőt beiktatták elnöki hivatalába. A junta, pontos nevén az Állami Béke és Fejlődés Tanácsa (SPDC) feloszlatását az országot 1992 óta irányító Than Sve rendelte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


