Mi lesz a kisebbségi törvénnyel?
Kelemen Hunor: könnyen lángra lobbanhat a nacionalizmus Romániában
Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kifejtette: a nacionalizmussal továbbra is veszélyes kísérletezni Romániában, mert az könnyen lángra lobbantható, de annál nehezebben eloltható.
2011.04.02 11:23MTIA Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kolozsvári ülésén elhangzott politikai beszámolójában Kelemen Hunor felidézte a február 26-27-i nagyváradi RMDSZ-kongresszus óta eltelt egy hónap belpolitikai eseményeit.
Emlékeztetett arra, hogy a szövetség aláírta a koalíciós jegyzőkönyvet a Demokrata Liberális Párttal (PD-L) a 2012-ig tartó parlamenti ciklus végéig elsőbbséget élvező közös kormányzati feladatokról. Ezek közé tartozik a kisebbségi törvény tervezete, amelynek ügye 2006 óta húzódik a törvényhozó testületben. Ezt a törvény még a tavaszi ülésszak végéig el kell fogadni - hangsúlyozta a szövetség elnöke. Szerinte ugyanis ez lesz a próbaköve annak, hogy a jelenlegi kétpárti koalíciónak van-e valóban parlamenti többsége. Ha van, az RMDSZ továbbra is kész vállalni ezt a koalíciót, ha nincs, akkor e koalíció jövője megkérdőjeleződik - mondta Kelemen.
Utalt a romániai régiók átalakításának a kérdésére, amelyet - mint jelezte - úgy kellene megvalósítani, hogy az a Székelyföldön, a Partiumban és más területeken élő magyarok érdekeit szolgálja.
Kelemen Hunor hosszan beszélt a március közepén rendezett parlamenti bizalmatlansági indítvány vitájáról, amely egy adott ponton eltért eredeti témájától. Arra utalt, hogy akkor a szociáldemokrata és liberális ellenzék olyan nyilatkozatot akart elfogadtatni a honatyákkal, amely "elítélte" volna a magyar vezetők Erdélyben elhangzott március 15-i beszédeit, akárcsak Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenetét, legalábbis a miniszterelnöknek tévesen tulajdonított - a román hivatalos hírügynökség téves híradásában szereplő - megállapításokat.
Néhány nappal később a képviselőház külügyi bizottsága elfogadott ugyan egy ilyen elítélő nyilatkozatot, de a plénumon egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy ott is elfogadják azt.
Mindennek Kelemen szerint az a tanulsága, hogy ebben a térségben még semmi sem dőlt el végérvényesen, például a kisebbségi jogok területén még nem dőlt el, hogy milyen irányban kíván haladni Románia. "Rajtunk, a mi erőnkön, akaratunkon, politikai bölcsességünkön is múlik, hogy a jövőben milyen irányt vesz a politikai diskurzus" - szögezte le a szónok.
Szerinte a most fellángoló magyarellenes hullámnak az a tanulsága, hogy továbbra is szükség van erős magyar képviseletre, egyetlen román párt és politikus sem védi meg a magyarságot. Nemcsak a mai ellenzéki pártokra utalt ezzel, hanem arra is, hogy a magyarországi megnyilatkozásokat elítélő nyilatkozathoz még a kormányon lévő PD-L több
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06