371 szavazatot kapott
Kelemen Hunor az RMDSZ új elnöke
Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új elnöke - jelentették be a szövetség nagyváradi kongresszusán szombat este.
2011.02.26 19:49MTIAz összesen leadott 538 szavazat közül (az érvényes voksok száma 536, az érvényteleneké pedig 2 volt) 371-et kapott Kelemen Hunor. Eckstein-Kovács Péterre 118 küldött adta szavazatát, Olosz Gergely 47 voksot nyert. Az abszolút többséghez legalább 279 szavazatra volt szükség.
A szövetség új elnöke a megválasztásáról szóló bejelentés után néhány köszönő szót intézett a küldöttekhez. Jelezte: a kongresszus munkája vasárnap még folytatódik, hétfőtől pedig megkezdődik az érdemi munka az új feladatok jegyében. Emlékeztetett: az RMDSZ-nek meg kell kezdenie a felkészülést a 2012-es önkormányzati választásokra.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új elnöke (j) fogadja megválasztását követően Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-es szenátor gratulációját (MTI)
Egyetlen napot sem lehet kihagyni, alaposan elemzi kell majd, hogy az eddigi munkában mi volt jó, és mi az, amit javítani kell. Az RMDSZ nyitott szervezet lesz, számít mindenki munkájára, odafigyel minden erdélyi magyar problémájára.
"Együtt kell haladnunk" - hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzáfűzte: korrekt kapcsolatra törekszik a magyar kormánnyal, a magyarországi politikai erőkkel, a Fidesszel, a KDNP-vel, akárcsak az ellenzéki pártokkal és minden olyan erővel, amely a romániai magyar közösséget akarja segíteni. Az új elnök a sajtóközpontban tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: hiteles, erős RMDSZ-t kíván irányítani.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet: a szövetség a jövőben kinyújtja kezét a többi erdélyi magyar szervezet felé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


