Az ukránok ragaszkodnak Kárpátaljához
Kárpátalja Ukrajna része volt és az is marad
Kárpátalja fő végrehajtó hatalmi és önkormányzati szerve határozottan elítéli a kárpátaljai ruszinok nemzetgyűlése elnökének, Dimitrij Szidor atyának a régió önállósodását és Ukrajnától való elszakadását szorgalmazó sajtónyilatkozatait.
2008.03.25 14:05MTIA Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal és a megyei tanács sajtószolgálata által kedden Ungváron kiadott nyilatkozat szerint a "vezér pózában tetszelgő" ruszin vezető, Dimitrij Szidor, a moszkvai patriarchátus alá tartozó ukrán pravoszláv egyház papja, minden kétséget kizáróan megsérti Ukrajna alkotmányát és államberendezkedése ellen irányuló cselekedetet követ el, amikor kétségbe vonja Kárpátalja Ukrajnához való tartozását és szeparatista kijelentésekre ragadtatja magát, mint tette februári moszkvai sajtókonferenciáján.
Jóllehet ezért az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kijevi központja hivatalos figyelmeztetésben részesítette, Szidor atya nem okult a történtekből - áll a közleményben. A ruszin vezető ugyanis terjedelmes interjút adott a kijevi Fokusz című hetilapnak, amelyben Kárpátalját "Kijeven kívüli Rusz"-nak nevezve, egyéb szeparatista okfejtések mellett kijelentette: Kárpátalja önállósodása csak idő kérdése, s amennyiben Kijev nem hajlik a jó szóra, akkor a megyei tanács önhatalmúlag kinyilvánítja a régió függetlenségét - olvasható a nyilatkozatban.
Kárpátalja megye fő végrehajtó hatalmi és önkormányzati szerve határozottan leszögezi: Dimitrij Szidor atyának nem áll jogában a hatalom nevében nyilatkozni, őt ilyen hatáskörrel senki nem ruházta fel. A hatalmi szervek egyúttal emlékeztetnek, hogy a megyei tanács képviselői épp a testület legutóbbi ülésén ítélték el a leghatározottabban a szeparatista törekvések és kijelentések minden megnyilvánulását, az ukrángyűlöletet és a nemzetiségi ellentétek szításának minden formáját Kárpátalján.
Kárpátalja Ukrajna elszakíthatatlan része volt és az is marad - zárul a hivatalos ungvári nyilatkozat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06