"Előre nem látható nehézségek"
Japán (frissített!): téves a tízmilliószoros sugárzásra vonatkozó adat?
Japán illetékesek szerint téves az a korábbi bejelentés, miszerint a sérült Fukusima-1 atomerőműben hirtelen nagyon megugrott a radioaktivitás szintje, s az egyik reaktorblokkban a radioaktivitás tízmilliószorosa volt a szokásos normális szintnek.
2011.03.27 15:38MTIHelyi idő szerint vasárnap éjszaka az erőmű üzemeltetői közölték: bár a kettes reaktorblokk turbinacsarnokának alsó részében lévő víz radioaktív, a kiugróan magas érték pontatlan. "Ez a szám nem hiteles" - mondta a tokiói elektromos művek szóvivője. "Nagyon sajnáljuk" - tette hozzá. Mint közölte, újabb mintát vesznek, hogy megismerjék a pontos értéket, de azt egyelőre nem tudja megmondani, ezt mikor tudják nyilvánosságra hozni.
Más tisztségviselők szerint a kiugróan magas értéket leolvasó dolgozó olyan gyorsan elhagyta a helyszínt, hogy nem végezte el az ellenőrző, második leolvasást. A hatalmas sugárzási adat nyomán az ott dolgozó szakembereket evakuálták.
Ugyanakkor a kettes blokkban a levegőben a sugárzás szintje ezer millisievert, ami az ott dolgozókra vonatkozó egészségügyi határérték négyszerese (a kormány március 16-án emelte meg az atomipari dolgozókra vonatkozó határértéket 100-ról 250 millisievertre). Az ilyen erős sugárzás rendkívül veszélyes: káros hatással van a vérsejtekre, émelygést és hányást okozhat. Ha pedig a sugárzás 5000 millisievertre emelkedne, az emberek fele néhány héten belül meghalna.
A japán atomenergia-biztonsági ügynökség illetékese elismerte, hogy magas sugárzást mértek az atomerőmű első harmadik és negyedik reaktorának turbinacsarnokában is, de ott a radioaktivitás szintje nem olyan magas, mint a 2-es reaktorban.
A sugárzás szintjének hirtelen növekedése megnehezíti a hűtőrendszer üzembe helyezésére irányuló munkálatokat, viszont a szakértők így közelebb kerülnek a sugárzás forrásának meghatározásához. Edano Jukio kormányszóvivő közölte vasárnap, hogy a radioaktív víz szinte bizonyosan a reaktormagból szivárog, amely megsérült a március 11-i földrengés idején.
Az atomerőműnél mintegy 500 technikus, tűzoltó és katona dolgozik éjjel-nappal, hogy megpróbálják lehűteni a reaktorokat és ezzel elkerüljék a nagyobb katasztrófát.
A japán kormány szerint egészében véve nem változott a helyzet a Tokiótól 240 kilométerre északra található fukusimai atomerőműben, még akkor is, ha időről időre adódnak gondok. "Számítottunk arra, hogy előre nem látható nehézségekben fogunk ütközni, és a vízben felgyülemlett magas radioaktivitás is egy példa erre" - mondta Edano.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


