Egyelőre nem vet be szárazföldi erőket a nyugat
"A líbiai beavatkozás addig tart, amíg a lakosság veszélyben van"
A brit védelmi miniszter vasárnap megjelent nyilatkozatában azt mondta: a líbiai katonai beavatkozás addig tart, amíg a rezsim fenyegeti a civil lakosságot, de szárazföldi erők bevetéséről továbbra sincs szó.
2011.03.27 12:42MTILiam Fox a The Sunday Telegraph című vezető vasárnapi konzervatív brit lapnak kijelentette: a brit kormány Moammer Kadhafi líbiai vezető távozását szeretné, és "Líbia számára is ez lenne a legjobb megoldás", de a jelenlegi katonai akció sikerét az jelenti majd, ha a lakosság "nyugodtan alhat" éjszakánként, annak tudatában, hogy gyermekeit "nem fenyegeti egy ördögi rezsim".
Fox szerint ha a líbiai rendszer felhagy a polgári lakosság elleni támadásokkal, és felismeri, hogy a konfliktus nem zárulhat számára katonai sikerrel, akkor a beavatkozás "viszonylag gyorsan" véget érhet.
A miniszter a késleltető tényezők között említette ugyanakkor, hogy a rezsim éjszakánként kórházak, mecsetek és lakóházak közvetlen közelében állítja le harckocsijait, tudván, hogy a szövetségesek kerülni akarják a polgári áldozatokat. Több katonai felszerelést is meg lehetne semmisíteni, ha a szövetségesek elfogadnák, hogy "járulékos kárként" civilek halnak meg, a hadikoalíció azonban erre nem hajlandó - tette hozzá Fox.
A Kadhafi sorsára vonatkozó kérdésre a brit védelmi miniszter alig burkolt utalást tett arra, hogy a brit kormány reményei szerint a líbiai vezető hatalmát saját környezetének józanabb tagjai döntik majd meg. Liam Fox szerint Kadhafi körül vannak olyanok, akik "racionálisabban látják a helyzetet ... azt reméljük, hogy az ő realitásérzékük és (a nemzetközi felelősségre vonás) fenyegetése meghozhatja az általunk látni kívánt politikai váltást" Líbiában.
A miniszter ugyanakkor kizárta szárazföldi erők bevetését, mondván: ezt az ENSZ-határozat külön tiltja. Nagy-Britannia egyébként is több mint tízezer katonát állomásoztat Afganisztánban, és annak lehetőségére is "készül", hogy Jemenből evakuálni kell a brit állampolgárokat - tette hozzá. Fox ugyanakkor nem részletezte, hogy a jemeni evakuálás milyen brit katonai beavatkozást jelentene.
A brit védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a líbiai hadművelet nem NATO-misszió, hanem "ENSZ-misszió, a NATO logisztikai eszközeinek felhasználásával".
Kijelentette: szeretné, ha még több ország csatlakozna a hadikoalícióhoz katonai eszközökkel, mert akkor még jobban meg lehetne osztani a költségeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06