Adzsdábíjáért folyt a harc
Reggelig bombázta Kadhafi erőit a nyugat
A nyugati légierő gépei hétfő kora reggelig bombázták a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erőket az ország keleti részén a tengerparton fekvő, stratégiai jelentőségű Adzsdábíja környékén - közölték a felkelők.
2011.03.21 11:12MTIA város korábban a felkelők kezén volt, és most szeretnék visszafoglalni.
"Hajnali háromkor megtámadtuk Kadhafi erőit, amiért ők visszavágtak. Még mindig Adzsdábíja keleti végénél vannak" - mondta egy felkelő a várostól 15 kilométerre lévő ez-Zuveitína városból. Ő és más fegyveres társainak állítása szerint a légitámadások vasárnap késő este kezdődtek. "Saját szememmel láttam, hogy a légitámadások a város keleti végét érik, voltak légi csapások a nyugati kapunál is, de onnét csak füstöt láttam felfelé szállni" - tette hozzá.
Mások szerint a légitámadások főleg a város nyugati szélét érték. "Várjuk, hogy a franciák bombázzák őket. Biztos, hogy fogják. És várunk utánpótlásra is" - mondta egy másik felkelő, amikor arról kérdezte egy tudósító, hogy mikor rohanják meg Adzsdábíját.
"Ha nem kapunk több segítséget a Nyugattól, akkor Kadhafi erői élve megesznek minket" - jelentette ki egy harmadik harcos, amivel arra utalt, hogy a kormányerőknek rengeteg olyan fegyverük van még, mint amilyeneket a nyugati légi csapások semmisítettek meg.
A nyugatiak első líbiai légi csapásaikkal harckocsikat és más nehézfegyvereket semmisítettek meg a fővárosba vezető úton.
Egy másik felkelő elmondta: a nyugatiak Adzsdábíja és Brega között is bombázták Kadhafi erőit.
Brega is egy stratégiai jelentőségű város a kormányerők kezén. A felkelők ellenőrzése alatt lévő, szintén a tengerparton lévő ez-Zuveitínában is van olajterminálja. A nyugati légitámadások előtt a kormányerők megpróbálták bevenni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


