A gombafelhő árnyékában?
Német környezetvédők az atomenergiáról való mielőbbi lemondást sürgetik
A fukusimai erőműbaleset után egyre élesebb a vita Németországban az atomerőművek jövőjéről és az atomenergia alkalmazásáról. A környezetvédő Zöldek a hét végén minden korábbinál radikálisabb javaslattal álltak elő, sürgetve, hogy 2017-ig - azaz a következő kormányzati ciklus végéig - minden német erőművet vonjanak ki a forgalomból.
2011.03.20 18:41MTIA Zöldek - akiknek népszerűsége szinte napról-napra növekszik - a vasárnapi német lapokban nyilvánosságra hozott állásfoglalásukban felszólították az Angela Merkel vezette konzervatív-liberális kormányt arra, hogy tegye meg az előkészületeket mind a 17 németországi atomerőmű 2017-ig történő leállítására.
Ez túlmegy a környezetvédők korábbi követelésén, mindeddig ugyanis amellett voltak, hogy az erőműveket legkésőbb 2021-ig kell leállítani. A Gerhard Schröder volt kancellár vezette egykori szociáldemokrata-zöld kormány ezt tűzte zászlajára, amit az utána következő, Angela Merkel vezette nagykoalíció is magává tett.
Merkel tavaly ősszel hivatalba lépett második, immár konzervatív-liberális kormánya azonban még 2010 végén úgy döntött, hogy az erőművek működésének idejét átlagosan 12 évvel meghosszabbítja.
A Japánban történt tragikus események azonban felülírtak mindent, és a kancellár elrendelte valamennyi erőmű biztonsági ellenőrzését, közülük a 7 legrégebbi működtetésének három hónapra történő felfüggesztését. Merkel ugyanakkor elutasította az atomerőművekről történő radikális lemondást, hangoztatva, hogy az atomenergia feladásáról csakis nagy körültekintéssel lehet dönteni.

Szombaton tízezrek tüntettek több német városban az atomerőművek ellen, ami jelzi a lakosság hangulatát. Megfigyelők arra számítanak, hogy ez jelentősen befolyásolhatja a hétvégi szász-anhalti és a jövő vasárnap esedékes baden-württembergi, valamint rajna-pfalzi tartományi választások kimenetelét is.
A Zöldek most előterjesztett, minden korábbinál radikálisabb követelésükkel a jelek szerint ezt a hangulatot is igyekeztek meglovagolni. Mint egyik vezetőjük, Jürgen Trittin parlamenti frakcióvezető vasárnap kijelentette: a mostani választásokon a szavazók arról mondanak véleményt, hogy Németországban meddig tartson az "atomkorszak".
Szakértők szerint az atomerőművekről 2017-ig történő lemondás technikailag keresztülvihető. A kérdés csupán, hogy mindez Németország érdekében áll-e - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


