Atompara
Súlyosabb a helyzet? Kevesen hisznek a japán nyilatkozatoknak
Miközben a tokiói kormány azt közölte, javult a helyzet a fukusimai sérült atomerőműben, a japán lakosság aggódik, kevesen hisznek a megnyugtatásul szánt nyilatkozatoknak.
2011.03.19 19:57MR1- KossuthA félelmeket erősíti, hogy az erőműtől távoli területen is sugárszennyezett zöldséget találtak, és újabb utórengések rázzák a szigetországot. A magyar Országos Atomenergia Hivatal szerint Európában nem kell aggódni a fukusimai baleset miatt, amelynek Japánban is csak az erőmű telephelyén lehetnek komolyabb következményei.
Még soha ennyi utórengést nem jegyeztek fel Japánban, eddig 262-szer mozdult meg a föld a szigetországban a március 11-i katasztrófa óta. A szombati, legújabb utórengéssel kapcsolatban károkról késő délutánig nem érkezett jelentés.
A legfrissebb összesítés szerint eddig csaknem 7200-an haltak meg a több mint tíz nappal ezelőtt földrengés, illetve az azt követő cunami következtében, a regisztrált eltűntek száma pedig a 11 ezerhez közelít Japánban.
Eközben a tokiói kormány közölte, hogy kezd stabilizálódni a helyzet a fukusimai erőmű 3. reaktorában, ezzel együtt a hetes skálán négyesről ötösre emelték a baleset súlyosságának a szintjét, ez azt jelenti, hogy a történteknek telephelyen kívüli következményei is lehetnek, de nem súlyosak - magyarázta Koblinger László, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgató-helyettese.
„Minden forrás azt mondja, hogy ez a húsz kilométeres körzetben elrendelt evakuálás elegendő intézkedés. A húsz kilométerről evakuáltaknak osztottak szét jódtablettákat, ezen túlmenően nem indokolt, például Tokióban sem, Európában pedig teljesen értelmetlen” – mondta az OAH vezető tisztségviselője.

A japán lakosság azonban aggódik, és kevesen hisznek a megnyugtatásul szánt kormányzati nyilatkozatoknak - erről számolt be az MTI Hírcentrum munkatársa Nagy Navarró Balázs, aki szombat este operatőr kollégájával a fukusimai erőműtől nyolcvan kilométerre délre tartózkodott.
A tudósító elmondta, a civilek körében növelte a félelmeket, hogy hivatalos híradások szerint a sérült atomerőmű körzetétől jóval távolabb találtak olyan spenótmaradványt, amiben radioaktív szennyeződés volt, ezen kívül Fukusima járás területén tejben találtak szintén radioaktív szennyeződésre utaló anyagot.
A japán egészségügyi minisztérium árusítási tilalmat rendelt el a fukusimai prefektúrából származó élelmiszerekre. A főváros ivóvíz-hálózatában is sugárszennyeződést mutattak ki, de ennek mértéke jóval alatta marad a megengedettnek. Több külföldi vállalat költözteti át alkalmazottait Tokióból más japán városokba, a német autógyárak dolgozóinak többsége pedig hazautazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06