Lelőtte az anyát
Kétszáz fontért ölt a 15 éves bérgyilkos
Kétszáz fontért - 65 ezer forintért- ölt Nagy-Britanniai legfiatalabb, 15 éves bérgyilkosa.
2011.03.17 18:40MTIA kora miatt meg sem nevezhető tettes lefűrészelt csövű puskával lőtte agyon áldozatát.
A bírósági tárgyalásról beszámoló csütörtöki brit lapok szerint a megbízó az áldozat férje volt, aki azt akarta megakadályozni, hogy korábbi élettársa kicsempéssze közös gyermeküket az országból. A 28 éves Serdar Ozbek ezért felbérelte a gyermekkorú gyilkost.
Ozbek - a népes észak-londoni török közösség tagja - igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy semmi köze a bűncselekményhez: volt partnere megölésének napján külföldön tartózkodott, és ügyelt arra is, hogy a 15 éves bérgyilkos ne török nemzetiségű legyen.
A tárgyaláson az esküdteknek bemutatták a gyilkosságról egy közeli biztonsági kamera által készített felvételt. Ezen látszik, hogy a fiú taxival érkezik a kiszemelt áldozat, a 26 éves Gulistan Subasi lakásához, bekopog, és az ajtónyitás pillanatában rálő áldozatára.
Utána azonban elkövette azt a hibát, hogy tettével eldicsekedett egy barátjának, felpanaszolva még azt is, hogy megbízója "nyamvadt 200 fonttal" szúrta ki a szemét.
A gyilkos megdöbbent barátja értesítette az ügyben akkor már nagy erőkkel nyomozó rendőrséget a bizarr beismerésről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


