Próbálkoznak a hűtéssel
Helikopterekről bombázzák vízzel a fukusimai erőmű reaktorait
A japán hadsereg helikopterei csütörtökön nagy mennyiségű vizet zúdítottak a múlt heti földrengés és cunami miatt katasztrofális helyzetbe került fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják lehűteni a fűtőrudakat.
Döbbenetes képek a földrengés sújtotta Japánból: próbálják élni az életüket >>> 
Az NHK japán közszolgálati tévécsatorna egyenes adásban mutatta a műveletet, melynek során CH-47 Chinook típusú helikopterek repültek át az atomerőmű felett, s négy ízben 7500 liter vizet zúdítottak a létesítmény hármas, illetve négyes reaktorára. Egyelőre nem tudni, sikerrel járt-e a bevetés.
A japán hatóságok már szerdán is megpróbálkoztak egy hasonló akcióval, de akkor a túl nagy radioaktivitás miatt fel kellett függeszteni a műveletet.
A japán illetékesek egyébként abban bíznak, hogy rövid időn belül sikerül újra áramot vezetni az erőműhöz, s így beindítani a hűtőrendszereket. Az atomerőművet üzemeltető cég szóvivője csütörtökön közölte: az új áramvezeték szinte teljesen elkészült.
Kapcsolódó írások:
- Japán: visszatérésre készülnek a nukleáris mentőcsapatok
- Hegedűs: Japán gyorsan talpra állhat
- Megkezdik a termelést a Toyota alkatrészgyártói a cunami-sújtotta Japánban
- Japán: londoni elemzők szerint nincs ok leminősítésre
- Japán császára: "Ne adjátok fel a reményt!"
- Szívfacsaró videók Japánból: háztetőkön várakoznak a túlélők
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


