Újabb robbanás következhet
Elfolyt a Fukusima-1 atomerőmű 2. reaktorának hűtővize is
Az erőművet üzemeltető Electric Power Co. szerint elfolyt a földrengés sújtotta, észak-japáni Fukusima-1 atomerőmű 2. számú reaktorának hűtővize is hétfőn, ami miatt fennáll annak veszélye, hogy robbanás következik be ebben a blokkban is, mint korábban a másik kettőben.
2011.03.14 08:51MTIAz erőművet üzemeltető Electric Power Co. szerint Elfolyt a földrengés sújtotta, észak-japáni Fukusima-1 atomerőmű 2. számú reaktorának hűtővize is hétfőn, ami miatt fennáll annak veszélye, hogy robbanás következik be ebben a blokkban is, mint korábban a másik kettőben.
A cég egyik tisztségviselője elmondta, hogy az alkalmazottak tengervízzel fogják helyettesíteni az elfolyt hűtőfolyadékot, de más módszerekkel is igyekeznek kisebbíteni a robbanásveszélyt, például szellőztetéssel csökkentik a nyomást.
Az erőmű hármas blokkjában nem sokkal ezelőtt következett be a robbanás, a detonációban kilencen megsérültek. Az erőművet üzemeltető cég közlése szerint a reaktort borító acélburok a robbanás ellenére ép maradt, vagyis nem fenyegeti sugárzásveszély sem a körzetben lakó embereket, sem a környezetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


