"Abba kell hagynia az agressziót!"
Martonyi: a diktátornak távoznia kell Líbiából
A diktátornak távoznia kell Líbiából, Moammer Kadhafinak abba kell hagynia "a saját népe elleni agressziót" - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Gödöllőn.
2011.03.11 19:09MTIAz uniós külügyminiszterek informális találkozója előtt tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető kiemelte: határozott politikai üzenetet kell küldeni Moammer Kadhafinak, és ezt további intézkedésekkel - egyebek mellett a líbiai pénzügyi források befagyasztásáról szóló lista bővítésével - kell alátámasztani.
A repülési tilalmi zóna bevezetésének feltétele, hogy a súlyosbodó helyzet miatt feltétlenül szükség legyen rá, ENSZ BT-határozat adjon nemzetközi jogi alapot hozzá, és minden lépésre az Arab Ligával egyetértésben kerüljön sor - mondta.
Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, "elfogadhatatlan", ami Líbiában történik, a nemzetközi közösség politikai döntésétől függ, mikor és hogyan avatkoznak közbe. Az Arab Liga szombaton ülésezik - jegyezte meg. A miniszter tájékoztatása szerint a líbiai helyzet mellett a külügyminiszterek tanácskoznak az egyiptomi és a tunéziai eseményekről is, valamint várhatóan arról is szó lesz, miként alakulhat az EU déli szomszédságpolitikája a megváltozott helyzetben.
Arra kérdésre, elvonhatja-e a figyelmet a péntek reggeli súlyos japán földrengés az észak-afrikai helyzetről, a miniszter azt mondta: a földrengés nagy tragédia, de nincs ilyen összefüggés. Az ülésen a tárcavezetők tanácskoznak az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) felállításáról, az új rendszer működéséről is.
Martonyi János emlékeztetett, hogy a Lisszaboni Szerződés lényeges módosításokat hozott, így például a külügyek tanácsát a kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Catherine Ashton elnökli.
További jelentős változás az EKSZ felállítása, amely erős szervezet lesz, azzal a feladattal, hogy meghatározó szerepet töltsön be az EU közös kül- és biztonságpolitikájának kidolgozásában és megvalósításában - mutatott rá. Martonyi János elmondta: az ülésre Catherine Ashton még nem érkezett meg, de nélküle is elkezdik a tanácskozást.
A hivatalos program szerint az uniós miniszterek pénteken a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével átalakult külügyi szervezet és azon belül az EKSZ felállításának első évéről készült elemzést tekintik át. Szombaton az EU déli szomszédságának eseményei, főként a Líbiában, Tunéziában és Egyiptomban történtek szerepelnek a napirenden.
A tárcavezetők csütörtökön rendkívüli találkozót tartottak Brüsszelben, az eseményen a pénteki állam- és kormányfői csúcsot készítették elő. A külügyminiszterek üdvözölték az észak-afrikai régióban végbemenő demokratikus változásokat, és kiterjesztették a líbiai vezetést sújtó korábban meghozott szankciókat. Döntöttek továbbá a líbiai javak befagyasztásáról szóló lista, illetve a fegyverembargó kibővítéséről, hogy gazdasági és politikai szinten is elszigeteljék a rezsimet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


