Pénzt mosott
Egyiptom: Megkezdődött a volt belügyminiszter elleni per
A pénzmosással vádolt Habíb el-Adlit szombaton állították bíróság elé Kairóban.
2011.03.05 12:40MTIAdlit január végén menesztették a belügyi tárca éléről, s egy héttel Hoszni Mubarak elnök bukása után, február 17-én tartóztatták le. Ő a Mubarak-rendszer első magas rangú tisztségviselője, aki az igazságszolgáltatás elé került.
A politikus és családtagjai bankszámláit februárban befagyasztották annak nyomán, hogy az ügyészség azzal vádolta meg a volt belügyminisztert, hogy 678 ezer dollárnak megfelelő összeget utalt át számlájára egy vállalati vezető. A pénzmosással és közpénzek elsikkasztásával vádolt, fehér rabruhát viselő Adli a bíróságon ártatlannak vallotta magát. "Ez nem történt meg" - jelentette ki kétszer is nyugodt hangon.
A volt belügyminisztert a lakosság nagy része gyűlöli, és leváltását a január 25-én kirobbant népfelkelés kezdete óta követelték a kormányellenes tüntetők. Habíb el-Adli, míg hivatalban volt, 500 ezer fős biztonsági erő fölött rendelkezett. Széles körben őt vádolják azért, mert a rendőrök brutálisan léptek fel a Mubarak lemondásához vezető tüntetéssorozat résztvevőivel szemben. Hivatalos adatok szerint legalább 384 ember vesztette életét erőszak következtében, több mint hatezren pedig megsebesültek.
A bíróság április 2-ra napolta el az eljárás folytatását, miután a tárgyalóteremben éles szópárbaj kerekedett a civil társadalom képviselői és Adlit - több felkészülési időt kérő - ügyvédei között. A bíróság épülete előtt a tüntetések során megölt emberek hozzátartozói, több mint százan, skandáltak olyan jelszavakat, mint "a nép a gyilkos kivégzését követeli".
Február elején katonai ügyészi vizsgálat indult annak megállapítására is, hogy milyen felelősség terheli a volt belügyminisztert a közrend felbomlásáért. Az ügyészek vádat emelhetnek Adli ellen amiatt, hogy a január 28-i nagy tüntetés és összecsapások után napokra eltűntek az utcákról a rendfenntartó erők, valamint tűzparancsot adott ki a tüntetők ellen, illetve hagyott megszökni elítélteket a börtönökből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06