A politikus állapota súlyos
Ráment Mubarak egészsége az egyiptomi zavargásokra
A közelmúltbeli egyiptomi események állítólag aláásták Hoszni Mubarak volt államfő egészségét; több egyiptomi és arab lap arról számolt be, hogy a hatalomból távozott idős politikus állapota súlyos.
2011.02.14 08:13MTIA legjelentősebb ellenzéki lap, az al-Maszri al-Jóm a volt elnök környezetéből származó, jól értesült forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a 82 éves Mubarak kómába esett, de otthon ápolják, s nem kórházban. A lap azt írja, hogy Mubarak többször elájult, amikor felvették a lemondásról szóló beszédét. Hivatalos forrásból nem erősítették meg a politikus megromlott egészségi állapotáról szóló híreket.
Ahmed Safik kormányfő korábban azt mondta újságíróknak, hogy a lemondott elnök még mindig a Sarm es-Sejk-i rezidenciáján tartózkodik.

Egyiptomban szárnyra kapott az a hír, hogy Németország kész gyógykezelésre fogadni a volt államfőt. Mubaraknak ugyanis jó kapcsolatai vannak német klinikákkal. 2004-ben porckorongsérv miatt meg kellett műteni, a beavatkozást egy müncheni kórházban hajtották végre, ahol Mubarak csaknem három hetet töltött.
Alig egy évvel ezelőtt, 2010 márciusában pedig egy heidelbergi klinikán feküdt kés alá: akkor az epehólyagját, valamint a vékonybelében képződött daganatot kellett sürgősen eltávolítani.
Más értesülések arról szólnak, hogy a Mubarak és családja az Egyesült Arab Emírségekbe utazott. Ezt viszont Abu-Dzabi cáfolta.
Hadsereg: az utolsó tüntetők is távozzanak a Tahrír térről
Katonai rendőrök és katonák vették körül hétfőn a kairói Tahrír téren még kitartó néhány tucatnyi tüntetőt, és felszólították őket, hogy egy órán belül távozzanak, különben őrizetbe veszik őket.
"Még fél óránk van erre, körülöttünk a katonai rendőrök kordonja - mondta a Reuters hírügynökségnek egy tüntető. - Nem tudjuk, mit tegyünk, most beszéljük meg."
Szemtanúk is megerősítették, hogy piros sapkás katonai rendőrök és számos katona látható a demonstrálók körül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


