Evakuálás
Törökország kimenekítette mintegy háromezer állampolgárát Líbiából
Törökország kimenekítette mintegy háromezer állampolgárát szerda reggel a kelet-líbiai Bengáziból. Nepál, amelynek kétezer állampolgára van a térségben, ugyancsak kimenekítési terveket készít.
2011.02.23 09:27MTIAz ankarai külügyminisztérium tájékoztatása szerint két török komphajó 1500-1500 embert vett fedélzetére, és mintegy húsz órával ezután a délnyugat törökországi Marmaris kikötőjébe érkezik.
Ezzel egy időben egyes dél-ázsiai országok bejelentették, hogy ők is állampolgáraik kimenekítésére készülnek. India, amelynek 18 ezer állampolgára él Líbiában, ebből háromezer Bengáziban, közölte: kimenekítésükre készül légi és tengeri úton, a tervek véglegesítése most folyik.
Nirupama Rao indiai külügyi államtitkár elmondta: utasítást adtak a Vörös-tengeren tartózkodó, ezer fő befogadására képes hajójuknak, hogy maradjon a térségben.
Banglades Ázsia egyik legszegényebb országaként nagyban függ külföldön dolgozó állampolgárainak hazautalt jövedelmétől. Midzsarul Kvajesz bangladesi külügyi államtitkár közölte, hogy nagyon aggódnak a Líbiában tartózkodó mintegy hatvanezer honfitársuk biztonságáért. Több lehetőséget is mérlegelnek. A kimenekítés az egyik megoldás - tette hozzá.
Banglades és Srí Lanka a Nemzetközi Migrációs Szervezethez (OIM) fordult, hogy nyújtson nekik segítséget az evakuálási művelethez.
Neomal Perera Srí Lanka-i külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy e célra nincsenek repülőgépeik. Mintegy 1200 állampolgáruk dolgozik hivatalosan Líbiában, de az ott dolgozók tényleges száma sokkal több lehet.
Nepál, amelynek kétezer állampolgára van a térségben, ugyancsak kimenekítési terveket készít.
Dél-Korea szerdán közölte, hogy az elmúlt hét tiltakozó akcióiban négy dél-koreai építkezést ért támadás Líbiában. Szöul felszólította állampolgárait, hogy ha tudják, hagyják el az országot. A dél-koreai hatóságok azt tervezik, hogy rendkívüli légi járatokat indítanak, vagy esetleg tengeri úton evakuálják honfitársaikat.
Mintegy 1400 dél-koreai van jelenleg Líbiában, ebből ezer a különböző dél-koreai cégek alkalmazásában áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


