Kadhafi fia értékelt
Líbia a polgárháború szélére sodródott
Líbia a polgárháború szélére sodródott és egy nemzetközi összeesküvés célkeresztjébe került - jelentette ki televíziós beszédében hétfőre virradóra Szaif al-Iszlam Kadhafi, a líbiai vezető, Moammer Kadhafi második legidősebb fia.
2011.02.21 08:19MTIElismerte, hogy sok líbiai városban erőszakcselekmények zajlottak, amelyeket azonban a Líbia egységének lerombolását és egy iszlamista köztársaság létrehozását célul kitűző elemek provokáltak ki.
Utalt arra is, hogy a Bengáziban és más kelet-líbiai városokban a felkelők a hadsereg fegyvereihez jutottak, és több tízezren áramlanak Tripoli felé.
Szaif al-Iszlam Kadhafi ugyanakkor hangoztatta, hogy a hadsereg apja mögött áll, és Moammer Kadhafi irányítja a csatát Tripoliban. "Győzni fogunk, leszámolunk a zendülőkkel" - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a hadseregnek most különösen jelentős szerepe van a biztonság megteremtésében, mert Líbia egysége és stabilitása a tét.
Kijelentette, hogy a halálos áldozatok számát a külföldi média eltúlozta. Szaif al-Iszlam Kadhafi többször is 84 halálos áldozatot emlegetett. Időközben a Human Rights Watch emberjogvédő szervezet már 233-ra tette líbiai erőszakcselekményekben meghalt emberek számát.
Elismerte ugyanakkor, hogy a hadsereg és a rendőrség követett el hibákat. Nem voltak felkészülve arra, hogy feldühödött emberekkel szálljanak szembe.
"Líbia válaszúthoz érkezett: vagy megegyezünk még ma a reformokról, vagy nem 84 halálos áldozatot, hanem több ezer embert fogunk siratni, és egész Líbiában patakokban folyik majd a vér" - mondta az ifjabbik Kadhafi.
Televíziós beszédében bejelentette: hétfőn összehívják az Általános Népi Kongresszust, vagyis a parlamentet. Az ülésén reformok megvalósításáról, valamint egy alkotmány-előkészítő bizottság létrehozásáról lesz szó.
Közölte, hogy egyetértett és megértette a politikai szervezetek, a szakszervezetek és a jogászok által világosan megfogalmazott követeléseket. Ezek nem jelentenek problémát. Megértjük és elfogadjuk véleményüket - mondta.
A 37 éves Szaif al-Iszlam Kadhafiról sokan azt tartják, hogy ő az egyetlen személyiség, aki képes lehet komoly változást véghezvinni az észak-afrikai országban.
Mintegy 40 perces beszéde után - az AFP francia hírügynökség egyik tudósítójának jelentése szerint - Tripoli központjából és más városnegyedekből is heves lövöldözés zaja hallatszott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:03 Pánik és menekülés a Fehér Ház vacsorájáról - videó
- 7:01 Így rongyolt át a szünetelő testőrökön a Trump-merénylő - videó
- 6:48 Lövöldözés a Fehér Ház vacsoráján, Trumpot és más vezetőket kimenekítettek - videó
- 19:09 Magyar Péter szerint az oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki az országból a magyar emberek pénzét
- 10:14 Oroszországban már be is adták az első betegnek a forradalmi rákvakcinát
- 8:11 Hirtelen egy egész kacsacsalád termett a budafoki medencében - gyors segítség mentette meg a kicsiket
- 7:38 Atomháborús főpróba Európában? Franciaország és Lengyelország Oroszország ellen gyakorol
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


