A kalózokra hivatkoznak
Iráni hadihajók haladnak át a napokban a Szuezi-csatornán
Két iráni hadihajó kel át a Vörös-tengerről a Földközi-tengerre a Szuezi-csatornán keresztül. Izrael aggódik.
2011.02.20 09:46MTIIráni hadihajók az 1979-es iszlám forradalom óta nem használhatták a Szuezi-csatornát.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter szerdán provokációnak nevezte, hogy Irán - amely ellenséges viszonyban van a zsidó állammal - a csatornán keresztül hadihajókat küldhet Szíriába.
A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség szerdán azt jelentette, hogy kadétok tartanak kiképzésre Szíriába, ahol egy éven át fognak állomásozni. A hírügynökség a szomáliai kalózok elleni védekezés gyakorlását hozta fel indokul. Izraeli biztonsági források szerint azonban semmivel sem magyarázható iráni hadihajók küldése a Földközi-tengerre.
Sőt, Izraelt tulajdonképpen nagyon is aggasztja, hogy a két iráni hadihajó áthaladni készül a Szuezi-csatornán - közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök kormányának vasárnapi ülésén.
Netanjahu szerint Irán arra akarja felhasználni a térség instabilitását, hogy növelje befolyását. Mindehhez hozzátette, hogy az országnak Teherán törekvései miatt többet kell költenie a katonai védelemre.
A csatornát üzemeltető egyiptomi hatóság a hét végén először azt közölte, hogy a hadihajók hétfőn kelnek át a Vörös-tengerről a Földközi-tengerre, majd azt, hogy vasárnap.
Kapcsolódó írások:
- Izrael szerint iráni hadihajók tartanak Szíriába a Szuezi-csatornán át
- Dél-Koreának "végső bizonyítékai" vannak arra, hogy hadihajóját torpedó érte
- Egy francia hadihajó kalózhajót rombolt le Szomália partjainál
- Valószínűleg tűzpárbajt vívtak a két Korea tengeri határán
- Bajba került egy orosz hadihajó a Japán-tengeren
- Kínai hadihajók kalózakciót hiúsítottak meg a szomáliai partoknál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06