A palesztinok ellenzik a döntést
Izrael üdvözli az amerikai vétót
A palesztinok továbbra is el akarják ítéltetni az ENSZ-szel az izraeli telepbővítési politikát: Jasszer Abed Rabbo, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet egyik vezetője szombaton bejelentette, hogy a Biztonsági Tanácsban szerzett negatív tapasztalatok után a Közgyűlés elé viszik a témát.
2011.02.19 16:43MTIAz Egyesült Államok pénteken a BT-ben megvétózta a telepbővítéssel kapcsolatban beterjesztett tervezetet - megakadályozva annak elfogadását -, ez azonban nem tántorítja el a palesztin vezetőket attól, hogy továbbra is a világszervezetnél keressenek orvosságot bajaikra. Rabbo szorgalmazná, hogy a Közgyűlés ítélje el a zsidó kolóniák bővítését, s mutasson rá e folyamat törvénytelenségére, ezt követően pedig visszatérne a Biztonsági Tanács elé, hogy ott újból beterjesszen egy tervezetet. "Az amerikai vétó nem akadályozza meg, hogy a különböző nemzetközi szervezetekhez forduljunk, s nem szab gátat a szabadságra és a függetlenségre való törekvésünknek" - mondta a PFSZ végrehajtó bizottságának főtitkára.
A Gázai övezetet kormányzó Hamász palesztin radikális szervezet a "palesztin nép elleni önkényes és botrányos döntésként" bélyegezte meg az amerikai vétót. Izrael viszont elismeréssel szólt az Obama-kormány álláspontjáról. "Az Egyesült Államok lépése azt bizonyítja, hogy a közvetlen tárgyalások, nem pedig a nemzetközi szervezetek döntései jelentik a béke felé vezető egyetlen utat" - fogalmazott a miniszterelnöki hivatal által kiadott közlemény.
Washington egyébként magára maradt a világszervezet 15 tagú testületében, a BT többi 14 tagországának képviselői ugyanis támogatták az izraeli telepespolitikát elítélő határozati javaslatot.
Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet röviddel a voksolás után úgy nyilatkozott, hogy a határozati javaslat, ha azt elfogadták volna, az álláspontok megmeredését vonta volna maga után, a tárgyalóasztaltól való távolmaradásra késztetve a feleket. Ugyanakkor elismerte, hogy az izraeli telepbővítések lerombolták "a felek közötti bizalmat" és veszélybe sodorták "a béke kilátásait". Mint megjegyezte, az amerikai vétó nem azt jelenti, hogy az Egyesült Államok támogatná a telepespolitikát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


