Ketten meghaltak, két embert elraboltak
Nem tudni, hogy a Mol ellen irányult-e a támadás Pakisztánban
Egyelőre nem lehet tudni, hogy kifejezetten a Mol ellen irányult-e a csütörtöki támadás Pakisztánban.
2011.01.21 12:41MTIDarvasi István Magyarország iszlámábádi nagykövete pénteken azzal kapcsolatban nyiltakozott, hogy fegyveres rajtaütésben meggyilkolták a magyar olajvállalat két alvállalkozóját.
A magyar diplomata az MTI telefonos megkeresésére elmondta, hogy a Molnak az északnyugati határtartományban található koncessziós területén, az egyik kúttól a központi feldolgozó üzembe tartó konvojra csaptak le fegyveresek. Az akcióban meghalt a konvojt őrző határrendőrség négy katonája, egy másik megsebesült. Két embert elraboltak.
Darvasi István hangoztatta, hogy ilyen esetek előfordulnak, s egyelőre nehéz megbecsülni, hogy kifejezetten a magyar olajipari vállalat ellen irányult-e a támadás. Pakisztánban túl azon, hogy működnek mindenféle szélsőséges erők, főként az ehhez a területhez közeli részeken, az úgynevezett törzsi területeken az emberrablás még megélhetési forrás is - mondta a nagykövet.
A Mol jelentős erőfeszítéseket tett eddig, akárcsak az ottani kormányzat, hogy szavatolja a terület biztonságát, mert az itteni gáz- és olajlelőhelyek nagyon fontosak a pakisztáni gazdaság számára is.
A magyar cég most nyomatékosan kérte a pakisztáni kormányképviselőt, hogy tegyen meg mindent a biztonság és a megfelelő feltételek megteremtése érdekében - nyilatkozta Darvasi István a távirati irodának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


